Reklámfogyasztásért wifizhettek ingyen a fesztiválozók

Kütyü Magazin - 2017. november 28.

A fesztiválokat, az éttermeket és a kávézókat, később pedig akár a tömegközlekedési eszközöket és taxikat is meghódítaná a reklámokért cserébe ingyen WiFi elérést biztosító megoldásával a PushAir. 

A hardver és a szoftver, valamint az üzleti modell tekintetében is teljesen magyar fejlesztés voltaképpen egy virtuális reklámtábla és a HoReCa (szállodák, éttermek, kávéházak) szektor vendégei részére minél teljesebb vásárlói élményt nyújtó szupergyors ingyenes WiFi-szolgáltatás ötvözete. Az ipari routerek technológiai megoldásait követő berendezés a szélessávú internetelérésért cserébe kikerülhetetlenül juttatja el a megrendelő reklám- és marketingüzeneteit a felhasználók mobileszközeire. A magyar startup fejlesztése idén nyáron a legnagyobb hazai szabadtéri fesztiválokon már bizonyított, több tízezer fesztiválozó ingyenes netezését tette lehetővé többek között a Szigeten, a VOLT Fesztiválon, az EFOTT-on és a Strand Fesztiválon is.

A PushAir által biztosított szolgáltatásokkal a marketingszolgáltatás megrendelői és a folyamatos internetelérést igénylő fesztivállátogatók először a Szigeten, a VOLT Fesztiválon, az EFOTT-on és a Strand Fesztiválon találkozhattak, de a PushAir biztosította az ingyenes WiFi elérést a siófoki Plázson is. A berendezések összesen 73 fesztiválnapon keresztül, mintegy 22 ezer fesztiválozó számára biztosították folyamatosan a szélessávú kapcsolatot a világhálóval. A szolgáltatás marketingmegoldása három nagy partner számára biztosította üzeneteik eljuttatását a WiFi használókhoz.

„Az általunk fejlesztett eszköz egy szolgáltatófüggetlen ipari router lehetőségein alapuló virtuális reklámtábla, amely a reklámfogyasztásért cserébe ingyenes, szélessávú WiFi-elérést biztosít a felhasználóknak. Egy olyan marketingmegoldás, amelynek révén a káposzta is megmarad, de a kecske is jóllakik, hiszen az üzenetek biztosan megjelennek a felhasználók mobileszközein, miközben ők sem érzik terhesnek a reklámfogyasztást, hiszen cserébe számukra értékes szolgáltatást kapnak” – emeli ki a PushAir megoldásának legfontosabb előnyeit Bicsérdy Gergő, a PushAirt fejlesztő New Form Media Kft. ügyvezetője.

A PushAir eszköz fejlesztése csaknem egy évet vett igénybe. Kihívást jelentett, hogy miként biztosítható egyszerre akár 180-200 felhasználó számára minőségi, villámgyors internetelérés akár 50 méteres vevőkörzetben is. A megoldást a legújabb fejlesztésű, MIMO technológián alapuló lapkakészlet jelentette, amely rendkívül gyorsan képes leosztani a felhasználók számára az adatcsomagokat, és egyszerre akár 16 külön WiFi hálózat emulálását is biztosítani tudja. A hardver kiépítésével párhuzamosan a vezérlő szoftverek szerver- és kliensoldali fejlesztését is magyar szakemberek végezték, és végzik folyamatosan, miközben az adatbiztonságra is kiemelt figyelmet fordítanak.

„Egy sokoldalú, teljesen szabadon alakítható felülettel rendelkező eszközt hoztunk létre. A szélessávú internet biztosítása mellett fontos szempont volt, hogy az üzenetek megjelenésének időtartama, gyakorisága és megjelenési formája is szabadon alakítható legyen. Mivel egy reklámeszközről is beszélünk, fontos volt, hogy akár valós időben is tudjunk adatokat szolgáltatni a partnereknek az eszközök kihasználtságáról, de akár a felhasználási paramétereket – például a jelszóvédettséget – is azonnal módosítani lehessen a központi felületen keresztül” – mondta Bicsérdy Gergő, aki hozzátette, hogy jelenleg három különféle konfigurációban érhetők el a berendezések.

A közeljövő fejlesztéseiről szólva az ügyvezető kiemelte, mivel az eszköz hálózatra kötve és belső akkumulátorok révén is működtethető, jelenleg azon dolgoznak, hogy a PushAir közlekedési eszközökre – például taxikban vagy buszokon – telepíthető változatát is elkészítsék. „Ebben is nagy lehetőséget látunk, hiszen a fővárosban a lakosok fele rendszeresen használja a tömegközlekedést. A távlati terveink között egyébként egyfajta sharing economy modell megvalósítása is szerepel, ahol a kihasználatlan idősávokban akár magánszemélyek is megoszthatják majd az internetkapcsolatukat másokkal, amiért cserébe általuk más hálózatához csatlakozva leinternetezhető perceket kapnak.”

A magyar startup intenzív terjeszkedésre készül 2018-ban. „Hisszük, hogy a PushAir vonzó megoldás a vendégélmény javítására a HoReCa-szektorban, ahol egyszerre nyújt szolgáltatást és tölt be reklámhordozó szerepet. A jövő év végéig közel 500 eszközt szeretnénk boltokban, kávézókban és éttermekben elhelyezni. Emellett meg akarunk jelenni a nagyobb budapesti és vidéki bevásárlóközpontokban is. Távlati terveink között szerepel, hogy társasházak és lakóközösségek számára is vonzóvá tegyük a PushAirt, hiszen ezzel jelentősen csökkenhet a WiFi-szennyezés, javítható az életminőség, miközben számtalan smart home funkció kiszolgálására is alkalmas a technológia. Reményeink szerint a jövő évben akár egy ilyen jellegű pilotprojektet is el tudunk majd indítani, ha ehhez megtaláljuk a kellően nyitott partnereket” – vázolta a technológiában rejlő lehetőségeket és jövőbeni terveiket Bicsérdy Gergő.

Vissza