Az LG megkezdi a régóta várt LG G5 okostelefonok értékesítését a legfontosabb nemzetközi piacokon

Kütyü Magazin - 2016. április 1.

Az LG G5 ma, március 31-én Dél-Koreában, április 1-jén pedig az Egyesült Államokban debütál, majd Európa, Ázsia és a Közel-Kelet országai következnek.

Világszerte több mint 200 szolgáltató kínálja majd az LG G5-öt a helyi piacokon. Az újdonság Magyarországra várhatóan április második felében érkezik.

Ahogy azt már a készülék bemutatóján, a barcelonai Mobile World Congressen (MWC) is bizonyította az LG, a G5 moduláris okostelefon a csúcstechnológia és a széles körű funkciók gazdag tárházát kínálja, mely még szórakoztatóbb és élvezetesebb felhasználói élményt nyújt. Az MWC résztvevői jól láthatóan egyetértettek az LG G5 iparági innovációra törekvő filozófiájával, hiszen a csúcstelefon rekordszámú, 33 díjat söpört be, köztük a rendezvény legnagyobb elismerését, a GSM Szövetség (GSMA) legjobb új mobiltelefonnak járó díját. Ez az elismerés a mobilipar legrégebben alapított és legnagyobb presztízsű díja, amely az innovációt, a kiválóságot, valamint a teljesítményt hivatott értékelni.

„Az LG G5 és az LG Friends kiegészítők egyedi mobiltechnológiai megoldásai megragadták a felhasználók képzeletét az MWC óta” — mondta Juno Cho, az LG Electronics Mobile Communications Company elnök-vezérigazgatója. „A modularitásról évek óta beszélnek, de eddig senki nem volt képes sikeresen megvalósítani ezt a koncepciót — örülünk, hogy mi lehetünk az elsők e téren is.”

A tökéletes élményről olyan terméktulajdonságok gondoskodnak, mint 

  • az extra nagylátószögű felvételek készítését szolgáló két, 78 és 135 fo-kos látószögű hátlapi kamera;
  • az Always-on kijelző, amely a telefon felébresztése nélkül mutatja a leg-frissebb és legfontosabb információkat a felhasználók számára;
  • a Dolby Digital Plus, valamint a 7.1 csatornás audiorendszer, amely olyan mozihangzás-élményt nyújt, mellyel még zajos környezetben is jól hallhatók a legapróbb hangeffektek és a párbeszédek minden részlete is. 
     

Az LG G5 az IFTTT (If This Then That) okos megoldást is támogatja, mellyel a felhasználók egy sor akcióprogramot, ún. recepteket alkothatnak meg a produktivitás és hatékonyság növelésének érdekében.

Az LG leegyszerűsítette a telefon grafikus felhasználói felületét is, miközben élénk színekkel és egy félig áttetsző, elmosódott effekttel dobta azt fel. Emellett az animációkat és visszajelzéseket úgy komponálták meg, hogy a telefon játé-kos, élvezetes élményt nyújtson. 

Az LG G5 megjelenésével egy időben vagy közvetlenül utána az alábbi kiegészítő eszközök vagy Friends készülékek lesznek elérhetők az egyes piacokon:

  • LG CAM Plus
  • LG Hi-Fi Plus B&O PLAY-jel (tartó tasakkal)
  • LG 360 VR
  • LG 360 CAM (tartóval)
  • LG Rolling Bot
  • LG TONE Platinum
  • LG H3 by B&O PLAY 

    A pontos árakat és az értékesítés kezdetének dátumát a cég helyi képviseletei külön jelentik majd be.
 
Vissza