Végre megérkezett a watchOS 2

Czipperer Dia - 2015. szeptember 23.

Bár kicist késve, de kiadta az Apple watchOS 2 operációs rendszerét. Egy hiba miatt késett az új verzió.

Az Apple már szeptember eleji sajtóeseményén bejelentette az új watchOS 2 rendszert, amely azonban eddig nem jelent meg a piacon. Ennek oka egy utolsó pillanatban fellépő hiba volt, melyet mostanra sikerült kiküszöbölni, így immáron a felhasználók számára is elérhetővé vált.

Az új rendszerben nincsenek egetrengető változások, csupán egy frissített verzióról van szó. Az Apple okosórái öt hónapja debütáltak a piacon teljes pompájukban, azóta ez az első frissítés, mely fedélzetükre érkezett. A vállalat terve az volt, hogy az iOS 9-cel együtt érkezik majd az új verzió, azonban egy apró bug miatt néhány nappal későbbre tolódott.

A megújult rendszer több új okosóra megjelenést (számlap kombinációt) tartogat majd a felhasználóknak, valamint a karórák saját alkalmazásokat is tudnak majd futtatni, valamint képesek lesznek használni a különféle szenzorokat, vagy akár a mikrofont, hangszórókat is. A natív appok támogatása révén kevésbé kötődik  majd az iPhone-okhoz. 

 

 

Az új Time Travel funkció is érkezik a karórákra, amely révén „utazhatunk az időben”. Megtekinthetjük a már lezajlott, illetve a közeljövőben várható naptáreseményeket, időjárást stb. Egy új, Nightstand mód is érkezik, amely akkor aktiválódik majd, amikor az óra a töltőn van.

 

 

Forrás: Macrumors.com

Vissza