Kisebb lesz elődjénél a OnePlus 2

Czipperer Dia - 2015. július 10.

A kínai okostelefon gyártó OnePlus egy újabb részletet árult el legújabb mobiljáról. A Redditen megjelenő kép és információ szerint a modell kisebb lesz elődjénél.

Sokan várják már a július 27-én debütáló OnePlus mobilt. A vállalat útjára indított kampányának köszönhetően egyre jobban tisztul a kép, milyen is lesz a telefon. A legújabb információk szerint méreteit tekintve kisebb lesz, mint az első széria modellje.

A Redditten közzétett képhez (lásd alább) annyi hozzászólást fűzött a gyártó, hogy „a OnePlus One alatt van a OnePlus 2”.

Aki szereti a nagyobb kijelzős modelleket, némiképp csalódott lehet a méretcsökkenés miatt, azonban üzemidő terén szinte biztosra vehető, hogy túltesz elődjén a telefon. A gyártó korábbi elmondása szerint egy 3300 mAh-es akkumulátort építettek a telefonba, amely 10 százalékkal nagyobb kapacitású, mint az eredeti modellé.
 


A vállalat a virtuális valóság világába is belekóstol. A soron következő mobil bemutatóját VR-nézetben közvetítik majd, így a felhasználóknak a teljes élmény érdekében egy Cardboard headsetre van szükségük. Elmondásuk szerint egy külön alkalmazást is biztosítanak majd, amely a hagyományos és a VR nézetet is támogatja majd.

 

 

Forrás: TheNextWeb.com

Vissza