Nem mindenki számára lesz elérhető a Windows 10 a debütálás napján

Czipperer Dia - 2015. július 6.

Habár alig egy hónap van addig, míg a legújabb Windows 10-es operációs rendszer debütál, vannak, akiknek többet kell várniuk arra, hogy a legfrissebb rendszert kipróbálják.

A Microsoft bejelentése szerint ugyan nemsokára érkezik a Windows 10, nem varázsütésre lesz mindenki számára egyszerre elérhető. A vállalat elmondása alapján először azok tölthetik majd le a legfrissebb verziót, akik részt vesznek a Preview programban.

A Microsoft már értesítette ugyan a felhasználókat a július 29-ei érkezésről, és a userek már regisztrálhattak is e-mail címükkel, amely azt jelenti, hogy a vállalat értesíti majd őket, ha megjelenik a rendszer, és azt a letöltés után egy évig ingyenesen használhatják.

Úgy tűnik azonban, hogy az átlagfelhasználóknak egy kicsit többet kell várniuk arra, hogy kipróbálhassák az új rendszert. Ám, ennek előnye is van, hiszen, ha ebben az időszakban még bármilyen probléma merül fel a rendszerrel kapcsolatban, a Microsoft tudja javítani azt, mielőtt több millió ember frissítené azt.

 

 

 

 

Forrás: TheNextWeb.com

Vissza