A Microsoft küldetése, hogy mindenki többet érjen el

Vértes Judit - 2015. június 26.

A Microsoft ügyvezetője, Satya Nadella az alkalmazottaknak írt e-mailben fogalmazta meg a szoftver készítő cég új küldetését: „célunk, hogy minden embert és minden szervezetet képessé tegyünk arra, hogy többet érjen el”.

Az alapító ügyvezető, Steve Ballmer 2013-ban úgy fogalmazta meg, hogy a Microsoft célja olyan eszközök és szolgáltatások létrehozása magányszemélyeknek és vállalkozásoknak egyaránt, mely lehetővé teszi számukra, hogy az általuk végzett tevékenység többet érjen.

A Nadella által küldött gondolat a korábbi Microsoft célokra épül. A „mobil központú” , „felhő központú” világ áll a Microsoft stratégiájának középpontjában. Igyekeznek minél szélesebb körben elterjeszteni a felhő alapú szolgáltatásaikat.

A Microsoft július 29-re tervezi a Windows 10 megjelenését. Az új operációs rendszert a korábbi verzióval rendelkezők ingyen letölthetik majd. A Windows 10 segítségével a fejlesztők olyan alkalmazásokat tudnak majd írni, melyek bármely operációs rendszerrel működnek. Ez az univerzalitás alátámasztja a Microsoft új jelmondatát, mi szerint minden embert, bármely készülékkel is rendelkezik, sikeresebbé tesznek az alkalmazások segítségével.

Az elmúlt másfél évet Nadella főleg azzal töltötte, hogy újjá építse a Microsoft vállalatot. Elérte, hogy a cég legjelentősebb szoftverei, mint például az Office család, elérhető és használható legyen bármilyen méretű és típusú mobileszközön, és erősítette a Windows felhő alapú szolgáltatásait. Támogatta a kutatási projekteket, mint például a HoloLens headset fejlesztését. A Windows 10 fejlesztésébe pedig bevonta a felhasználókat, mint korai tesztelőket.
 


A változásoknak azonban ára van. Múlt nyáron a vállalat 18000 dolgozóját bocsájtottak el, összesen 125000 munkahely szűnt meg.

A múlt héten a Microsoft bejelentette Stephen Elop, a Nokia alapító ügyvezetőjének a távozását. Terry Myerson lesz a vezetője a Windows and Devices csoportnak, mely az Xbox, Surface, Lumia készülékek üzletágát kapcsolta össze a szoftver kereskedelemmel. A cél, hogy a Windows 10 legyen a közös pont minden eszköz, szolgáltatás és termék esetén.

Nadella azt is megfogalmazta a cég küldetésében, hogy a vállalat nem csak értékeli a különbözőséget, hanem kifejezetten keresi, szívesen látja. Így jobbak lesznek az ötletek, a termékek, és a szolgáltatások.

„Új területeket kell felfedeznünk, sokszor a terveink ellenében cselekednünk, okos döntéseket hozni olyan területeken, melyek nem működnek, és oly módon megoldani aproblémákat, hogy a felhasználók számára értékeket generáljunk.” – írta Nadella.

 

Forrás: Cnet.com

Vissza