Magyarországon is kapható a Honor 6+

Kütyü Magazin - 2015. május 15.

Magyarországon is kapható a 3 darab 8 megapixeles fényképezőgéppel szerelt Honor 6+. A készülék tavaly mutatkozott be Kínában.

A Honor Magyarországon is bevezeti zászlóshajóját. Az 5,5 hüvelykes képernyővel felszerelt Honor 6+ készüléket 8+1 magos Kirin925 processzor hajtja. Az alkalmazások könnyed futásáról 3 GB RAM gondoskodik, a 32 GB belső tárhely pedig elengendő tárolókapacitást biztosít a legtöbb felhasználó számára. A készülék ráadásul két napig bírja egyetlen felöltéssel, ellenálló vázában pedig egy különleges kamera helyezkedik el. 

A kamera, és ami mögötte van

A Honor 6+ a gyártó első olyan készüléke, melybe két darab, párhuzamos elhelyezkedésű fényképezőgépet integrált a gyártó. A 2x8 megapixeles „bionikus sasszem” kamera két különböző nézőpontból és gyújtótávolsággal rögzíti a képet, így együttesen egy 13 megapixeles fotót készít, akár 0,1 másodperces fókuszidővel, f/0,95-ös fényerő mellett. Ez lehetővé teszi, hogy hihetetlen gyorsasággal kattintsuk el a fényképezőgépet, és ne maradjunk le a fontos pillanatokról. A fényképezőgép szoftverének lelke a szabadalmaztatott 3IE képfeldolgozó algoritmus, mely részletesebb, gazdagabb felvételeket tesz lehetővé. A Honor 6+ emellett támogatja a kép elkészítése utáni újrafókuszálást, így a fotóink fókuszpontját tetszőlegesen tudjuk változtatni.

Gyorsabb működés

A Honor 6+ lelke a Kirin925-ös lapkakészlet, mely tartalmazza az okos GTS (Global Task Scheduling) technológiát, valamint egy a különböző szenzoroktól érkező adatok integrálását elvégző i3 szenzorközpontot. A 8 AP magból és 1 okos mikromagból álló felépítés működési frekvenciája elérheti akár az 1,8 GHz-et, emellett a készülék egyensúlyozni tud a csúcsteljesítményt igénylő alkalmazások futtatása és a rendkívül keveset fogyasztó készenlét között. Az EMMC5.0 interfésszel érkező Honor 6+ 3 GB nagy sebességű memóriával és 32 GB beépített háttértárral van felszerelve, de kapacitása bővíthető microSD kártyával is. 

 

 

Többnapos üzemidő

 A 3600 mAh kapacitású, magas (595 Wh/l) denzitású akkumulátor működését a Smart Power 2.5 technológia vezérli, mely akár 30% energiát képes megtakarítani működés közben. Ez lehetővé teszi, hogy átlagos használat mellett a készülék töltés nélküli üzemideje elérje a két napot. A Honor 6+ hőelvezetési felépítésében nagy szerepet játszik az összességében 138,2 négyzetcentimétert elérő grafitréteg, mely lehetővé teszi, hogy a készülék mindig hűvös maradjon. A két SIM kártyás felépítés és a dual standby technológia segítségével egyszerre két független szolgáltató hálózatára is csatlakozhatunk. Ezt megfejeli a kettős 4G képesség és az, hogy a visszatöltési képességnek köszönhetően a Honor 6+ telefonnal akár más eszközöket is feltölthetünk. 

Elérhetőség

A Honor 6+ magyarországi ára bruttó 138 900 forint, a készüléket az E-digital és a Speedshop árulja.

Specifikációk: 

  • „bionikus”, 8 megapixeles párhuzamos sasszem objektívek kerültek a hátlapra, melyek együttes felbontása 13 megapixel
  • az előlap 8 megapixeles szelfi kamerát kapott
  • a 8+1 magos processzor és a Kirin925 chipkészlet a 3 GB nagy sebességű memóriával hatalmas teljesítményt, a 32 GB beépített háttértár pedig elegendő tárolókapacitást biztosít
  • a Smart Power 2.5 technológiával vezérelt 3600 mAh kapacitású akkumulátor átlagos használat mellett egyetlen feltöltéssel akár kétnapnyi folyamatos használatot tesz lehetővé
  • az LCD képernyő kontrasztaránya 1500 az 1-hez, a megjelenítő emellett 85 százalékos szaturációt biztosít
  • a készülék egyszerre két SIM kártyát tud fogadni, és mindkettőhöz egyidejűleg biztosítja a készenléti üzemmódot
  • a képernyő és a váz arányszáma 78,2%, a vizuális megjelenítést így a lehető legkevésbé zavarja a vékony keret

 

Vissza