30 éves a világ első tömeggyártású laptopja, a Toshiba T1100

Kütyü Magazin - 2015. április 23.

1985-ben a Toshiba tette le a tömeggyártású hordozható számítógépet alapját, T1100-as modelljével. Ez volt a világ első sorozatban gyártott laptopja, mely az ilyen típusó eszközök rohamos elterjedéséhez vezetett.

A nyolcvanas évek végéig a számítógépek elsősorban asztali eszközök voltak, a felhasználók kizárólag helyhez kötötten tudták tevékenységüket végezni. A 30 évvel ezelőtti április azonban egy iparág virágzását is magával hozta. A széles körben használható mobil számítástechnika azon a tavaszon kezdett fejlődni, amikor a Toshiba bemutatta T1100-as modelljét az európai piacon.  

A Toshiba T1100-ban, a világ első, nagy sorozatban gyártott notebookjában még nem volt merevlemezes meghajtó, csak flopi, így az adatok beolvasása 3,5 hüvelykes flopilemezekről történt. A gépbe 4,77 MHz-es Intel 80C88 processzort és a kor technológiai színvonalához mérten kiváló minőségű, monokróm, 640x200-as felbontású LCD kijelzőt építettek.  

Annak ellenére, hogy a számítógép DOS operációs rendszerét flopiról kellett minden bekapcsoláskor a memóriába tölteni, a Toshiba elsőszülöttje egy táskában vagy hátizsákban is elfért, és úgy tervezték, hogy viszonylag könnyen hordozható legyen: a tömege 4,1 kg volt. Az ólom-savas akkumulátorral felszerelt laptop üzemideje egyszeri feltöltéssel mintegy 8 óra volt. Egy manapság már általánosan használt funkcióval is ellátták: a munkafolyamat megszakítható volt, és nem kellett a folytatáskor az operációs rendszert ismét betölteni.  

A hordozható számítógépek piacán történt úttörő lépést később a felhasználói piac kialakulása követte, és így az információtechnológiai iparág egyik meghatározó eleme lett. A felhasználók számára a T1100 egyszerű hordozhatósága különösen fontos volt, így már az első évben 10 000-nél is többet értékesítettek ebből a számítógépből – legtöbbjét az európai piacon.  

Egy évvel később a Toshiba bemutatta T3100-as modelljét, mely már beépített merevlemezes meghajtót is tartalmazott, és a processzor teljesítménye akkora volt, amit korábban csak asztali számítógépek tudtak nyújtani. Ezen eredmények után a Toshiba tovább bővítette hordozható számítógépeinek kínálatát, és elkezdte eszközei értékesítését Japánban,valamint az Egyesült Államokban is. A Toshiba fejlesztései nyomán a hordozható számítógépek, illetve az ezekhez fejlesztett alkatrészek világpiaca növekedésnek indult. Az iparág rendületlen fejlődésének vagyunk tanúi ma is.

31 éves múlt

A Toshiba első IBM-kompatibilis számítógépének fejlesztését 1984-ben kezdte el. Ezek a gépek akkoriban az asztali számítógépek szabványának számítottak.  

Az 1985-ben Európában bemutatott T1100-as modellt azonnal nagy érdeklődés fogadta. A T1100-at kiváló minőségű LCD kijelzővel és 3,5 hüvelykes flopimeghajtóval látták el.  Az újonnan kifejlesztett speciális szoftver segítségével az akkumulátor üzemideje 8 óra körül volt. Mindezekkel együtt a számítógép egyszerűen hordozható volt, hiszen tömege „mindössze” 4,1 kg-ot ért el.

 

 

 

Vissza