Elkészült a világ első közösség által megálmodott videojátéka

Kütyü Magazin - 2015. április 10.

A rajongók által tervezett,  valamint az NYU Game Lab és a Tiny Mantis szakértői által megalkotott játékot mutatott be a Logitech. A PX57 a világ első közösségi, vagyis „crowdsourced” videojátéka. 

A Logitech új játékot álmodott meg, mely kategóriájában is egyedülállónak a számít, ugyanis az első olyan megoldás, melyek egy közöség hozott létre. A játékot a rajongók által leadott, több mint 12 ezer javaslat alapján a New York University Game Lab igazgatója, Frank Lantz és a Tiny Mantis szakértői alkották meg. A PX57 egy hagyományos, tower defense típusú játék, melyet úgy terveztek, hogy minden fejlettségi szinten élvezhető legyen a felhasználók számára. 
 


A világ számos országában, több ezer ember számára tették lehetővé, hogy összegyűljenek és hozzájáruljanak a PX57 létrehozásához, hogy bepillantást nyerhessenek a játék tervezési és fejlesztési folyamatába.

A Logitech azért indította útjára a Together We Game projektet, melynek része az új játék is, hogy általa a rajongók megoszthassák egymással ötleteiket és hozzájárulhassanak a játék létrehozásához. A cég összehozott egy közösséget a Reddit oldalán 5 hónapra, hogy a tagok ott jelölhessenek ki kulcsfontosságú játékelemeket, melyekről ezt követően szavaztak is minden esetben. Olyan elemekről, mint példádul a beállítások, a főszereplők, a pontrendszer, valamint a fegyverek.
 


A szavazók a világ minden tájáról részt vettek a játék alakításában. A végeredmény egy jól játszható, tower defense típusú, teljes mértékben a Logitech rajongók által megálmodott játék, amely a mai naptól mindenki számára elérhető. 

 

Vissza