A Samsung vezet az okosóra-piacon

Farkas Norman - 2015. március 12.

A dél-koreai óriás uralta 2014-ben az okos karórák piacát 1,2 millió készülék eladásával. Idén könnyen változhat a felállás, hiszen csak most kezdenek igazán teret nyerni maguknak a csuklón hordható kütyük, s új szereplők jelennek meg a fronton – például az Apple Watch.

A tavalyi okosóra eladásokat vizsgálta meg a Statista, s becslései szerint 2014-ben 1,2 millió készüléket adott el a Samsung, így a szegmens legerősebb szereplőjének tekinthető. A vizsgált időszakban összesen cirka 6,8 millió okos karóra talált gazdára, melyek 89 gyártó műhelyéből kerültek ki. A dél-koreai vállalat dominanciája tehát elég erős, de tekintve, hogy idén tovább növekedhet a viselhető kütyük iránti kereslet és olyan izgalmas, új szereplők jelennek meg színen, mint az Apple Watch, jó esély van az erőviszonyok átrendeződésére.

 

 

Visszatérve a Statista vizsgálatára, 2014-ben a Samsung után a Pebble volt a legsikeresebb az óra bizniszben 700 ezer eladott készülékkel, a dobogó harmadik fokára pedig a sportoláshoz, fitneszhez szánt eszközeiről ismert Fitbit állhatott fel. A versenyben a Sony, az LG, a Lenovo, a Garmin és az ASUS is jól szerepelt.

Samsung Gear S

 

[Forrás: Statista]

Vissza