Jönnek a 4 gigabájtos memóriával megáldott mobileszközök

Czipperer Dia - 2014. december 23.

A Samsung Galaxy S6 modellje lehet az első a sorban, mely 4 gigabájt RAM-mal a fedélzetén kerülhet piacra. Viszont közel sem az utolsó.

A Samsung Galaxy S6-ról sok mindent lehetett már hallani. A sokak szerint fém (alumínium) vázas telefon nem is olyan sokára landol a piacon. Az eszközről újabb hírek kaptak szárnyra.

A Techradar beszámolója szerint a Samsung következő generációs zászlóshajó mobilja a korábbi hírekkel ellentétben nem 3 gigabájt memóriát kap, hanem még ennél is többet: 4 gigát. Bár a Samsung még nem erősítette meg a hírt, de az állításnak van valóságalapja, hiszen a vállalat a napokban jelentette be, melyről a Bussinesswire is beszámolt, hogy  elkezdik a kifejezetten a telefonokhoz és táblagépekhez optimalizált LPDDR4 mobil DRAM modulok tömeggyártását.

Az LPDDR4 chipek kétszer gyorsabbak, mint a DDR3 DRAM, amit a PC-kben használnak. Az új egység ráadásul az UHD videórögzítést és lejátszást is támogatja, és a jelenlegi legalacsonyabb fogyasztású memóriaopciónak számít.

Mivel a tömeggyártás elkezdődik, így nem ördögtől való azt feltételezni, hogy az új csúcsmodellekben már ez biztosítja a programok gondtalan futását. A CES-en szinte biztosan bemutatják az újdonságot, mely akkor lenne a leghitelesebb, ha egy mobileszközben bizonyíthatná rátermettségét.

 

 

 

 

Forrás: Techradar.com

Vissza