2015 elején debütál a BlackBerry "Rio"

Farkas Norman - 2014. december 23.

Megjelentek az első sajtófotók a kanadai gyártó új, teljes érintőképernyővel rendelkező okostelefonjáról, melyet „Rio” kódnéven ismerünk. A BlackBerry Z3 dizájnját idéző középkategóriás készülék februárban mutatkozhat be a nagyközönségnek.

Új képek és infók érkeztek a BlackBerry következő mobiljáról, amit „Rio” kódnéven emlegettek a korábbi pletykákban. A BlackBerry 10 rendszer köré épülő, teljes érintőképernyővel bíró jövevény az eddigi várakozások dacára nem a felsőkategóriában, hanem a középmezőnyben indul majd versenybe, s a Z3 ráncfelvarrt kiadásának tekinthetjük. Ha hihetünk az N4BB forrásainak, az egyelőre ismeretlen típusnevű telefon hivatalos bemutatójára 2015 februárjában kerül majd sor.

A kiszivárgott adatlap szerint a „Rio” meghajtásáról egy kétmagos 1,5GHz-es Qualcomm Snapdragon MSM8960 processzor felel 2GB RAM és 16GB, microSD kártyával bővíthető belső tárhely, illetve egy 2800mAh kapacitású, fixen beépített akkumulátor társaságában. A két mikrofonnal, WiFi (802.11 /b/g/n), Bluetooth (4.0) és GPS modullal, valamint 4G LTE modemmel is ellátott készülék előlapján egy 2 megapixeles kamera és egy 5 hüvelykes, 1280 x 720 pixel felbontású kijelző kapott helyet, hátoldalán pedig egy 8 megapixeles, LED villanóval segített fényleső csücsül. A telefon repertoárjából a DLNA és Miracast támogatás sem maradt ki.

 

 

Az összegyűlt adatok és a napvilágra került sajtófotók alapján nagyon úgy fest, hogy a korábban kukába dobott, a Z3 felturbózott európai kiadásának szánt „Manitoba” helyét veszi át a „Rio”. A jövevény persze a Z10 nagyobb kijelzővel szerelt utódjának is felfogható, de dizájnja miatt sokkal több párhuzamot mutat a Z3-mal, ráadásul az a hír járja róla, hogy elsősorban a fejlődő piacokra szánja a BlackBerry – akárcsak a Z3-at.

Külső megjelenés frontján csupán két szemmel látható különbség van a Z3 és a „Rio” között. Egyik a hátlapon található hangszóró rácsot, másik pedig – szintén a hátlapon – a kamerát körülvevő elemet érinti.

A készülék kezdőára várhatóan nem éri el a 300 dollárt, ugyanis ennél drágábban nem számítana vonzó ajánlatnak sem a régi, sem pedig az új BlackBerry 10 felhasználók számára.

 

 

Kíváncsian várjuk a februári leleplezést, addig is próbáljuk kitalálni, milyen néven dobja piacra a BlackBerry az új modellt. Tekintve, hogy nagyobb a Z10-nél és erősebb processzor van benne, joggal keresztelhetnék Z20-ra a készüléket, de ha abból indulunk ki, hogy a Z3 utódjáról van szó, a Z5 elnevezés logikusabbnak tűnik. Ti mit gondoltok?

 

 

[Forrás: N4BB]

Vissza