Az arab országokban is elérhető a mobillehallgatás ellen védő CryptTalk

Czipperer Dia - 2014. december 11.

Az ITU Telecom World konferencián, Dohában mutatta be az Arenim Technologies a CryptTalk új változatát, melyet a magyar startup a közel-keleti régió piacára szánt. 

A mobillehallgatás elleni védekezésben segítséget nyújtó CryptTalk egy magyar cég érdeme. Az Arenim Technologies fejlesztette megoldás pedig már az arab országokban is elérhető. Erről az ITU Telecom World konferencián számoltak be.

Az ügyféligényekre válaszul pedig megjelent az egyéni és a kisvállalkozásnak szánt prémium változat is. A program 30 napos próbaidőszak keretében is kipróbálható.

A biztonságos mobiltelefonálás igénye egyre többeket érint, így a közel-keleti piacon való terjeszkedést meghatározó lépés a globális elterjedés irányába. Kun Szabolcs vezérigazgató szerint pedig a megoldást tömegesen is elterjedhet. Úgy véli, 2015 lehet az az esztendő, amely világszerte a mobillehallgatás elleni védekezés éve lehet.


A startup magánfelhasználók számára fejlesztett verziója novemberben debütált, és két nap alatt több ezres letöltéssel a legnépszerűbb magyar üzleti alkalmazás lett. Mindössze két hét leforgása alatt pedig az App Store üzleti alkalmazásainak globális listáján is a kedvencek közé került.

Az alkalmazásnak két verziója is elérhető iOS platformra.. A 10 dolláros megoldás képes korlátlan partnerlistát kezelni míg 20 dollárért még konferenciahívások is lebonyolíthatók.

 

Vissza