A Huawei búcsúzik a Windows Phone-tól

Czipperer Dia - 2014. december 8.

A Huawei a The Seattle Timesnak adott interjúban megerősített, hogy nem gyártanak Windows Phone mobilokat a jövőben. Nem profitáltak az üzletből, így búcsút intenek a platformnak.

A Huawei az okostelefongyártókat tekintve a top 5-ben foglal helyet a 2014-es eladási mutatók alapján. Így a vállalat piaci pozíciója is jelentős. Ez a Microsoftnak is jól jött, hiszen az iOS és Android rendszerrel harcolva igyekszik minél nagyobb szeletet kihasítani magának a tortából. A Huawei egyes mobiljain pedig – lásd például Ascend W2, Ascend W1 – a Windows Phone rendszer fut, ám úgy tűnik, eddig tartott ez a korszak. Mint kiderült, a vállalat nem gyárt több olyan mobilt, melynek fedélzetén a WP teljesítene szolgálatot.

A kínai gyártó a The Seattle Timesnak erősítette meg a hírt, miszerint búcsút intenek az operációs rendszernek, nem fektetnek több pénzt ebbe az irányba. A rendszert gyengének érzik, és azt is elmondták, nem kerestek pénzt a Windows Phone-nal.

A Microsoft tavaly felvásárolta a Nokia mobilrészlegét és megérkezett a Windows Phone 8.1 is. Jövőre pedig már érkezik a 10-es verzió, amely egyebek közt a platformok egyesítését tűzte ki célul. Azonban Joe Kelly, a Huawei nemzetközi kommunikációs vezetője szerint ebből senki nem érez túl sokat. Ahogy fogalmazott: soha senki nem keresett pénzt vele.

 

 

 

 

Forrás: BGR.com, kép: windowsphonearea.com

Vissza