Bluetooth játékvezérlővel rukkolt elő a Xiaomi

Farkas Norman - 2014. szeptember 24.

A feltörekvő kínai gyártó készített egy Bluetooth kontrollert az NVIDIA Tegra K1 processzorral meghajtott Mi Pad táblagépéhez a játékos kedvű felhasználók örömére. A kiegészítő bedobásával újabb piacra lépett be a Xiaomi.

A kínai Apple-ként is emlegetett Xiaomi rohamosan fejlődik; a kiemelkedő ár/érték arányú Redmi és Redmi Note modellek után a csúcsmobilok versenyébe is benevezett az új Mi-4 okostelefonnal, az izmos táblagépek frontján pedig az NVIDIA Tegra K1 processzorral meghajtott Mi Pad-et indította csatába. Ezután a trendeket követve egy okoskarkötővel is bővítette termékportfólióját a cég, de még nem ért véget az újdonságok sora: bemutatkozott a Xiaomi első kontrollere, amellyel a gamerek sokkal jobban belemélyedhetnek a játékokba. A Bluetooth kapcsolaton keresztül kommunikáló kiegészítőt a Mi Pad tablethez szánta a gyártó.

Az eszköz technikai részleteiről és elérhetőségéről nem sokat tudni, mindössze az derült ki, hogy egyelőre csak Kínában elérhető, ahol az első 300 vásárló jelképes áron (1 jüanért, ami cirka 40 forintnak felel meg) szerezheti meg. Egyelőre az is rejtély, hogy az akción mennyit spórolnak a szerencsés és gyors felhasználók.

 

 

[Forrás: Fonearena]

Vissza