Az Intel bevezette az Intel Core M mobilprocesszort

Széll Zoltán - 2014. szeptember 8.

Az Intel az IFA 2014 elektronikai kiállításon (Berlin, Németország) bevezette az ipar első 14nm-es technológiával gyártott processzorát. Az új Intel Core M processzort elsősorban a 2 az 1-ben eszközökhöz tervezték, de használható táblagépekben is. 

Az Intel bemutatta Intel Core M processzorát. Már több vezető számítógépgyártó cég – pl.: Acer, ASUS, Dell, HP, Lenovo és Toshiba – elkészült az új processzoron alapuló termékek tervezésével és készen áll a gyártásukra. Ezek a karcsú, könnyű, alacsony energiafelvételű, de mégis nagy teljesítményű masinák karácsony előtt kerülnek az üzletekbe. Az akár 8-9mm-nél is vékonyabb eszközök ventilátor nélkül használhatók. A Core M processzor alapú rendszerek kétszer nagyobb telepélettartamot biztosítanak a felhasználónak, mint a négy évvel ezelőtti rendszerek.

Az Intel Core M processzor maximum 50 százalékkal nagyobb számítási teljesítményt és 40 százalékkal magasabb grafikus teljesítményt szállít, mint az előző, negyedik generációs processzorok. Az Intel Core M CPU alapú masinák kétszer nagyobb számítási teljesítményt és hétszer jobb grafikus teljesítmény kínálnak, mint a négy éves PC-k.


2013-ban az Intel egy olyan CPU generációt szállított, mely olyan hosszú telepélettartamú rendszerek szállítását tette lehetővé, ami akkor egyedülálló volt a vállalat történetében. Az Intel Core M processzor és platform energiatakarékosága ennél sokkal jelentősebb. A legújabb Intel processzor több mint 8 óra időtartamú videó lejátszást képes kezelni, amely 20%-kal, illetve 1,7 órával hosszabb, mint az előző generációs Intel Core processzor alapú rendszereké és kétszer hosszabb, mint a 4 éves PC-ké.

Az Intel Core M processzor tok 50 százalékkal kisebb, míg TDP hőtermelése 60 százalékkal alacsonyabb (4,5W) mint az előző generációs (Haswell „Y”) terméké. Ez lehetővé teszi, hogy az OEM gyártók ventilátor nélküli, akár 9mm-nél vékonyabb mobil eszközöket vezessenek be. Ezek vastagsága nem haladja meg az AAA telepekét.

Az Intel Core M processzoron alapuló első rendszerek a karácsonyi ünnepek előtt jelennek meg a piacon. Az IFA kiállításon az Acer (Aspire Switch 12), az ASUS (ASUS Zenbook UX305), a Dell (Latitude 13 7000 sorozat), a HP (HP ENVY x2) és a Lenovo (ThinkPad Helix) bemutatta a rövidesen érkező, Intel Core M processzor alapú eszközeit, melyek széles választékban és ártartományban lesznek az elkövetkező hónapokban kaphatók.


Az Intel Core M egy „konfliktus-mentes” termék, amely nem tartalmaz környezetszennyező anyagokat (pl.: tantál, wolfram, arany).

Több változatban lesz kapható: a maximum 2GHz-es Intel Core M-5Y10/5Y10a processzorok és a maximum 2,6GHz-es Intel Core M-5Y70 processzor. A Core M-5Y70 a legmagasabb teljesítményű Intel Core M processzor, amely kapható Intel vPro technológiával is üzleti 2 az 1-ben noteszgépekhez olyan beépített biztonsági jellemzőkkel, melyek segítik az adatok védelmét, a felhasználók azonosítását és hálózati hozzáférést.

Az Intel Core M platform további jellemzői még a kiváló minőségű hangrendszer, az Intel Wireless Display 5.0 és az Intel következő generációs 802.11ac termékek, valamint a vezeték nélküli dokkoló állomás támogatása.

Az Intel több partnerével közösen fejleszti a következő generációs mobil eszközöket. Egy ilyen partner a Wistron, amely Intel Core M processzor alapú eszközt tervez az Intel „Llama Mountain” referencia eszköz inspirációjával. Az Intel első Core M processzor alapú ventilátor nélküli referencia eszköze a Llama Mountain, melynek vastagsága mindössze 7,2 mm, míg súlya csak 670 gramm. Ez a kis masina már júniusban a Computex kiállításon (Taiwan) látható volt.

Az Intel Core M processzor fontosabb jellemzőit az alábbi táblázat mutatja be:

 

 

Forrás: intel.com; Nyitókép: hardwarezone.com.my

Kulcsszavak: IFA, processzor, Intel
Vissza