Okosóra nem csak tech rajongóknak – Asus ZenWatch [Videó]

Farkas Norman - 2014. szeptember 4.

Az Asus bemutatta Android Wear alapú okos karóráját, mely egy kicsit nagyra sikerült ugyan, de rendkívül barátságos és egyben elegáns, a hagyományos órákat idéző dizájnnal rendelkezik. És persze nagyon okos is.

Ahogy vártuk, az Asus a berlini IFA 2014 szakkiállítás keretében bemutatta első viselhető okoseszközét a ZenWatch okosóra képében. A kütyü viszonylag nagyméretű lett a konkurens okosórákhoz hasonlóan, de dizájnja talán mindegyik riválisnál (pl. Samsung Gear S és LG G Watch R) jobban emlékeztet a hagyományos karórák megjelenésére – s ebben nagy szerepet játszik klasszikus barna bőrszíja –, ezért a technológiai újdonságok iránt kevésbé érdeklődő mezei felhasználók számára is igen vonzó lehet.

Ami a ZenWatch tudását illeti, cirka egy szinten van a fent említett versenytársakkal: fedélzetén az Android Wear rendszer fut, aminek gyors működéséért egy négymagos 1,2GHz-es Qualcomm Snapdragon 400 processzor felel. A gyengének cseppet sem nevezhető procit 512MB RAM és 4GB tárhely veszi körül, valamint egy 1,4 wattórás akkumulátor, melyet a mellékelt dokkolóval tölthetünk fel a nap végén.

 

 

A készülék eleve tud egy sor dolgot, például képes követni mozgásunkat edzés során az Android Wear képességeinek köszönhetően, de az Asus néhány saját fejlesztéssel felturbózta üdvöskéjét. Például a „Tap Tap” nevű okosság révén az óra dupla megérintésével aktiválhatunk egy előre megadott funkciót: némíthatjuk a mikrofont, megcsörgethetjük a lakásban elvesztett telefonunkat, irányíthatjuk a prezentációnak vagy vezérelhetjük a mobilunk kameráját.

Jó hír, hogy a ZenWatch-csal nem kell kesztyűs kézzel bánni, ugyanis az IP55-ös tanúsítványnak megfelelően ellenáll a pornak és a víznek is. Ez nem azt jelenti, hogy úszkálhatunk az órával, de esőben például nyugodtan használhatjuk.

Az Asus az év utolsó negyedévében dobja piacra újdonságát Európában, várhatóan 199 eurós kezdőárral.

 



 

[Forrás: IntoMobile]

Vissza