Az Apple kiküldte meghívóit – szeptember 9-én jönnek az új iPhone-ok

Czipperer Dia - 2014. augusztus 29.

Ahogy az várható volt, az Apple csütörtökön kiküldte meghívóit az idei sajtóeseményére, amelyet köztudottan az új modellek apropóján tart a vállalat. Szeptember 9-én tehát kiderül, mi lapul az Apple tarsolyában.

Ahogy azt már megszokhattuk, nem túl bőbeszédű az Apple. A vállalat csütörtökön küldte ki a már sokat emlegetett szeptember 9-ei dátummal a meghívókat, ám mindössze egy rövid mondat szerepel rajt: „wish we could say more”, vagyis szeretnénk többet mondani. Ezen kívül csak – a már nem is olyan távoli – dátum szerepel rajta.

Az esemény helyi idő szerint délelőtt 10 órakor lesz Cupertinóban a Flint Center for the Performing Artsban. Ez ugyanaz a helyszín, ahol 1984-ben bemutatták az első Macintosh számítógépet, 30 évvel ezelőtt. Lehetséges, hogy azért választották ugyanazt a helyet, mert ismét egy úttörő termékkel készülnek. Ha az Apple körül forgó híresztelésekből indulunk ki, akkor feltehetően itt mutathatják be a vállalat első okos karóráját, az iWatchot is a legújabb iPhone modellek társaságában.

A tavalyihoz hasonlóan ugyanis két készülékkel készül a vállalat – az előzetes pletykák alapján: egy 4,7 valamint egy nagyobb, 5,5 hüvelykes modellel. Ez utóbbi nevéről is hallottunk már: egyesek szerint méreteiből adódóan az iPhone 6L (large=nagy) nevet viseli majd.

A készülékek árát illetően csak feltételezni lehet, hogy drágábbak lesznek, mint elődeik,  hiszen a hagyományos üveget zafír váltja fel, valamint az NFC támogatást is rebesgetik.

Az új iPadekre azonban még úgy tűnik, kicsit várni kell, nem valószínű, hogy most érkeznek, tekintve, hogy a cupertinói vállalat a híresztelések szerint az iPadeknél is a nagy mérettel próbálkozik. Számos oldalon olvashattunk arról, hogy 3 hüvelyk méretet ugrik az Apple, és az új iPad feltehetően 12,9 hüvelykes lesz.

 

 

Forrás: Mashable.com

Vissza