Batman is megirigyelné az új orosz villamost

Farkas Norman - 2014. július 14.

Váratóan 2015-ben vetik be Oroszországban az új Russia One villamost, melynek dizájnja leginkább Batman hi-tech járgányát juttatja eszünkbe. A feltűnő gépet nemcsak vezetni élmény, a jó hangulat az utasok számára is garantált.

Talán kiábrándító, de az alábbi képen nem az új Batmobile látható, hanem az UralVagonZavod új villamosa, a Russia One. A tömegközlekedési eszköz nem nagyon hasonlít hagyományos társaira, ellenben nagyon illik rá a „jövő villamosa” elnevezés.

A gép könnyen cserélhető üveglapokból épül fel, aminek számos előnye kerül előtérbe például a karbantartás kapcsán. Előre egy kissé megdöntött szélvédőt építettek, hogy a vezető jól rálásson az úton és a síneken előszeretettel keresztül szambázó gyalogosokra. A Russia One belül is pöpec: a megfelelő fényerőről dinamikus LED lámpák gondoskodnak, a kabinok hangulatáról a napszakhoz illő zene gondoskodik. A fedélzeten van GPS (+ GLOANSS) és Wi-Fi is, a megfelelő hőmérsékletről a légkondicionáló, a tisztaságról pedig az antibakteriális kapaszkodók gondoskodnak. A vezető számára elérhető egy USB 3.0 port is, melyről szabadon töltheti okostelefonját.

 

 

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikor vetik be az első Russia One modelleket, de a várakozások szerint valamikor 2015 folyamán találkozhatunk velük Oroszország nagyobb városaiban. A vagány megjelenésű villamosok később Kelet-Európában és Dél-Afrikában is szolgálhatnak, de erről egyelőre csak lehetőségként beszélhetünk.

Szerintünk Batman biztos szívesen menne egy kört az UralVagonZavod Batmobile beütésű, kötöttpályás bestiájával. És te?

 

 

[Forrás: Engadget]

Vissza