A jeges kalandokat is jól bírja az Xperia Z2 [Videó]

Farkas Norman - 2014. július 8.

A Sony aktuális zászlóshajójáról kiderült, hogy vérbeli túlélő: fél napra betették a mélyhűtőbe egy doboznyi jég, néhány gyümölcs és sok-sok víz társaságában és azután is hibátlanul működött, hogy kihámozták az óriási színes jégkockából.

A Sony az utóbbi években rájött, hogy többek között úgy teheti kelendőbbé okostelefonjait, ha kiemelkedő ellenálló képességgel vértezi fel őket. Ennek jegyében rakta össze legutóbbi csúcsmodelljét, az Xperia Z2-t is, mely az IP58 tanúsítvány értelmében megbirkózik a porral és a vízzel is.

A Nixanbal mókás emberei úgy gondolták, oké, hogy a mindennapok során jól jön a készülék remek ellenálló képessége, de jó lenne kideríteni, hogyan reagál extrémebb helyzetekre. Nyilván ebből a megfontolásból – és persze kíváncsiságtól vezérelve – döntöttek úgy, hogy lefagyasztanak egy Xperia Z2-t néhány gyümölcs és jégkocka, na meg egy csomó víz társaságában. A kísérletet szerencsére videóra vették, így mi is nyomon követhetjük a telefon sorsát.

 

 

Ahogy a felvételből kiderült, a japán csúcsmobil gond nélkül kiállta a 12 órás hűsölést, szóval nem kell különösebben aggódnunk, ha például véletlenül bent felejtjük a fagyasztóban, amikor épp jégkrém után kutatunk a nagy melegben. A kísérlet arra is rámutatott, hogy Z2 remekül ellenáll a víznek, az IP58-as minősítés tehát nem csak duma, a Sony valóban felkészítette a készüléket a fizikai behatások elhárítására.

Ha már az IP minősítéseknél tartunk, érdemes megjegyezni, hogy az első szám a porral szembeni ellenállásra, a második pedig a víz elleni védelemre utal. A számok nagysága egyenesen arányos az ellenállás erősségével, például az IP67-es minősítés, amivel a Samsung Galaxy S5-nél is találkozunk erősebb por elleni védelemre és szerényebb mértékű vízhatlanságra enged következtetni, szemben az IP58-as minősítéssel, amely vízhatlanabb, de a porral szemben kevésbé védett modellt jellemez -- ilyen az Xperia Z2.

 

 

 

[Forrás: Übergizmo]

Vissza