A motiváció kulcsa – Pavlok karperec

Czipperer Dia - 2014. július 7.

A Pavlok karperec megalkotója szerint a fájdalom jó motivációs tényező. Ennek jegyében készült egy a csuklón hordható eszköz. A név sem véletlen, hiszen a Pavlovi reflex mintájára itt is valamilyen inger váltja ki a válaszreakciót – legalábbis a remények szerint.

Maneesh Sethi alkotta meg a Pavlok névre keresztelt karperecet, aki szent meggyőződéssel vallja, hogy a fájdalom jó motiváló erő. A csuklón hordható eszközt úgy tervezték, hogy minimálisan megrázza az illetőt, hogy emlékeztesse teendőre, például, hogy keljen fel időben.

Be lehet állítani ébresztést rajta, és, ha az illető már kétszer is úgy döntött, szundizik még egy kicsit, a karperec bizony finoman megrázza tulajdonosát, hogy emlékeztesse, hogy már ideje felkelni. Nem lehet könnyen átverni, mert észleli, ha az illető mozdulatlan, és két figyelmeztetés után jön a sokk.

Tehát, ha valaki úgy érzi, motiváció híján van, a helyes döntés meghozatalában segíthet ez az új találmány. A rossz szokásokról (lásd elalvás) pedig fokozatosan leszoktat azzal, hogy megrázza viselőjét. A pavlovi kísérlet alapján ezzel az időközönkénti sokkolással az ember rászoktatható a helyes viselkedésre, bizonyos szokásokra.

Egyelőre kereskedelmi forgalomban még nem kapható a Pavlok, várhatóan az év végén kerül majd piacra 250 dolláros áron.

 

 

 

 

 

Forrás: Übergizmo.com

Vissza