iMenu – a digitális étlap

Czipperer Dia - 2014. június 30.

Az Európai Unió támogatásával valósult meg az iMenu alkalmazás, amely nem más, mint egy digitális étlap. A vendégek ezáltal nem a hagyományos módon, hanem iPaden kapják meg az étlapot, és segítségével a pincért is digitálisan hívhatják magukhoz.

Jelentősen lerövidülhet az éttermi várakozás az új iMenu applikációnak köszönhetően. Ez egy digitális étlap, mely segítségével a vendégek iPaden böngészhetik a menüt, ezáltal több információt is láthatnak egy adott ételről és italról, hiszen a hagyományos nyomtatott étlappal szemben nincsenek terjedelmi korlátok.

Az app segítségével a pincért is elektronikusan hívhatják magukhoz, amellyel jelentősen csökkenhet a várakozási idő. Ráadásul a fizetés is gördülékenyebb, ugyanis a rendelés azonnal a konyhai nyomtatóra érkezik, így hamarabb készülhet el az adott fogás.
 


Az alkalmazás azonban nemcsak ettől több egy hagyományos étlapnál, a pincérek szerepének egy részét is átveszi azáltal, hogy például a vacsora mellé bort ajánl, és megmutatja, milyen fogás mellé melyik illik leginkább.

A pincéreknél pedig egy iPod Touch található, amellyel remekül együttműködik az alkalmazás, így az adott pincér mindig tudja, éppen melyik asztalnál várnak rá. Erre azért van szükség, hogy a vendég személyesen is jóváhagyja az adott rendelést, mely csak ezután továbbítódik a konyhába.

Szappanos Gergő, a fejlesztést vezető AvantApps Kft. vezetője az iMenu kapcsán kiemelte, hogy ez olyan iPad alapú éttermi keretrendszer, amely integrálja a digitális menük és a mobil pincérterminál előnyeit.

 

Képek: spectu.com, bicweb.vn

Vissza