Androidos kezelőfelület a Nokiától – Z Launcher

Farkas Norman - 2014. június 23.

Kényelmesen használható androidos kezelőfelületet fejlesztett a Nokia, mely barátságos csomagolásban hozza el a felhasználóknak a gesztus-alapú vezérlés előnyeit. A Z Launcher névre keresztelt újdonság jelenleg béta verzióban van.

A hajdanán finn óriásként becézett Nokia készülékgyártással foglalkozó részlege immár a Microsoft kezében van, így aligha számíthatunk az ő nevével fémjelzett okostelefonokra az elkövetkezendő néhány évben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a finnek fejlesztőrészlege parkolópályára került, sőt be is bizonyították, hogy gőzerővel folyik náluk a munka: bemutattak egy Android rendszerhez szánt kezelőfelületet a Z Launcher képében.

Már önmagában izgalmas hír, hogy a Nokia előállt egy androidos szoftverrel, ami révén saját telefonok híján is erősítheti jelenlétét a mobilpiacon, de a gesztus-alapú vezérlés egyértelmű előnyeit hirdető Z Launchert vizsgálva további izgalmakra bukkanunk.

 

 

A még béta verziós szoftver egyszerű, könnyen áttekinthető felépítést kapott, ütőkártyája pedig az alkalmazások szupergyors elérésében rejlik. Az alapképernyő felső részén a pontos dátum és idő, valamint a legközelebbi naptáresemény látható. Ezek alatt hat dinamikus, a készülék használata során folyamatosan változó hivatkozás sorakozik fel, melyek a leggyakrabban használt alkalmazások, weboldalak, illetve a legtöbbször keresett ismerősök elérését teszik lehetővé. Alul négy fix ikont látunk, melyekre nincsenek befolyással használati szokásaink.

Természetesen nem kell megijednünk, ha nincs a hat dinamikus hivatkozás között az app, amit el szeretnénk indítani. Ekkor a „Scribble” funkcióra támaszkodhatunk, aminek lényege, hogy a képernyőre írjuk ujjunkkal a keresett program nevének kezdőbetűjét. Ekkor egy listát kapunk a megadott kezdőbetűjű tartalmakról, melyek közül kiválaszthatjuk azt, amelyikre szükségünk van. A keresést tovább szűkíthetjük, ha további betűket rajzolunk a kijelzőre a keresett program nevéből. Érdemes megemlíteni, hogy a találati listában a használatuk gyakorisága alapján elrendezve jelennek meg egymás alatt a találatok, illetve amennyiben helyi szinten eredménytelen a kutatás, automatikusan internetes keresést végez a szoftver – ezzel is megkönnyítve a felhasználó dolgát.

A Z Launcher már működőképes, de jelenleg is tesztelés alatt áll, a végleges verzió megjelenésére még várnunk kell. Ha további infóra vagy kíváncsi a szoftverrel kapcsolatban, a hivatalos oldalát ajánljuk figyelmedbe.

 

Introducing Z Launcher from Nokia Z Launcher on Vimeo.

 

[Forrás: zlauncher.com]

Vissza