Toshiba Encore 2 – Windows 8.1 tablet jó áron, ajándék Office 365-tel

Farkas Norman - 2014. május 30.

A Toshiba bemutatta új Encore 2 táblagép duóját, melynek mindkét tagja kedvező árral, mégis stílusos dizájnnal és jó felszereltséggel landol majd a piacon. A 8 hüvelykes és a 10 hüvelykes gép is Windows 8.1 rendszerrel, valamint 1 éves ajándék Office 365 előfizetéssel lesz megvásárolható.

Nincs oka a szomorkodásra azoknak a felhasználóknak, akik hiába várták a Surface Mini érkezését, ugyanis a Toshiba Windows 8.1 alapú Encore 2 táblagépei remek alternatívát jelenthetnek számukra. Ez különösen igaz a 8 hüvelykes modellre, hiszen 10 colos megjelenítővel szerelt társa már inkább hasonlít a normál Surface tabletekre – már ami a méretét illeti.

Az Encore 2 tabletek csak kijelzőjük méretében és súlyukban, no meg árukban különböznek egymástól. Ahogy az imént említettük, az egyik 8, a másik pedig 10 hüvelykes megjelenítővel bír. A kisebb modell 465 grammot nyom, méretesebb testvérénél 544 grammig kúszik fel a mérleg nyelve. Ami az árukat illeti, cirka nettó 44 ezer (8 colos), illetve 60 ezer (10,1 colos) forintról beszélhetünk. A barátságos árak különösen figyelemreméltóak, ugyanis a tabletek mellé ajándék 1 éves Office 365 használat jár.

A legtöbb fronton egyezik a masinák felszereltsége. Mindkét készülék kijelzője 1280 x 800 pixel felbontású, meghajtásukról pedig egy négymagos Intel Atom processzor gondoskodik, amit 64GB tárhely, microSD kártyafoglalat, microHDMI és microUSB castlakozó, valamint 5 megapixeles hátlapi és HD felbontású videók rögzítésére alkalmas előlapi kamera egészít ki. A gépeken lejátszott videók és zenék remek hangzásáról a Dolby hangrendszer gondoskodik.

A Toshiba Encore 2 táblagépek várhatóan júliusban landolnak az Egyesült Államok piacán, egyéb régiókban való megjelenésükről pedig egyelőre nincs információ, de amint érkezik fejlemény az ügyben, hírt adunk róla.

 

 

[Forrás: Boy Genius Report]

Vissza