LG L1 II Tri – háromkártyás belépő Jelly Bean alapokon

Farkas Norman - 2014. február 6.

A kisebbik dél-koreai gyártó Brazíliában mutatta be alsókategóriás újdonságát, melynek érdekessége, hogy akár három SIM kártya kezelésére is alkalmas.

Brazíliában debütált az LG roppant furcsa nevű mobilja, amely a belépőszintet képviseli, ugyanakkor nem mindennapi izgalmakat is kínál 127 dolláros áráért cserébe.

Az Optimus L1 II Tri (jól látod, a névben különböző formában jelenik meg az 1-es, a 2-es és a 3-as szám, ami így együtt kicsit bénán néz ki) első ránézésre egy mezei Android 4.1 Jelly Bean rendszerű okostelefon 3 colos QVGA (320 x 240px) kijelzővel, 512MB RAM-mal, 4GB bővíthető tárhellyel és 2 megapixeles kamerával. Közelebbről megnézve láthatjuk, hogy a készülék megjelenítője alatt lévő vezérlőgombok közül az egyik a SIM kártyák közötti váltásra szolgál, azaz egy többkártyás mobillal van dolgunk. Ebből azonban még nem derül ki, hogy az LG üdvöskéje nem a manapság egyre inkább felkapott dual SIM-es eszközök közé sorolható, hanem a ritka számba menő háromkártyásokhoz, s ez igencsak érdekessé teszi.

Felmerül a kérdés, hogy a fent ismertetett, korántsem vonzó hardvert el tudja-e feledtetni velünk az L1 II Tri tripla SIM-es mivolta, hiszen 127 dollárért már egész korrekt androidos kütyüket lehet vásárolni – igaz, háromkártyás alternatívák nem nagyon akadnak.

Egyelőre nem tudni biztosan, hogy az újdonság Brazílián kívül is piacra kerül-e, de megjelenése így is maximum néhány kelet-európai fejlődő országban várható.

 

 

 

[Forrás: IntoMobile]

Vissza