Kínában debütált az Acer Tab 7

Farkas Norman - 2014. január 14.

Az Acer Kínában leplezte le új, alacsony árú táblagépét. A nemes egyszerűséggel Tab 7 névre keresztelt készülék kezdőára mindössze 599 kínai jüan, azaz cirka 22 ezer forint.

Bár a CES 2014 során megismerhettünk egy sor új Acer készüléket, kiderült, hogy a vállalatnak még maradt valami a tarsolyában. Egész pontosan egy belépőszintű táblagép, mely a napokban mutatkozott be Kínában, Tab 7 néven. A váratlanul bejelentett készülék legnagyobb érdekessége az ára, amely 599 kínai jüan, vagyis körülbelül 22 ezer forint körül alakul.

A Tab 7 meghajtásáért egy kétmagos, 1,5GHz-es Cortex-A9 processzor felel, amit 1GB RAM-mal, 8GB bővíthető tárhellyel, microHDMI és microUSB csatlakozóval, valamint 1,9 megapixeles hátlapi és VGA előlapi kamerával egészítettek ki a mérnökök. A gép fedélzetén az Android 4.2 Jelly Bean rendszer teljesít szolgálatot. Az Acer üdvöskéje belsejét és külsejét tekintve sem nagy durranás, de ez nem meglepő ebben a kategóriában. 289 grammos súlya viszont igen barátságos, ahogy 9,9 milliméteres vastagsága is.

Ugyan a Tab 7 egészen szerény hardvert tudhat magáénak, rendkívül alacsony kezdőárát figyelembe véve még az ár/érték arány bajnoknak kikiáltott B1-nél is jobb vételnek minősül.

 

 

[Forrás: IntoMobile]

Vissza