7 éves az iPhone

Czipperer Dia - 2014. január 10.

Január 9-én volt hét éve, hogy Steve Jobs bemutatta az első iPhone-t a nagyközönségnek. Azóta már több mint 400 millió készüléket értékesítettek, és túl vannak már az ötödik szérián is.

Az Apple-nek nagyon bejött az iPhone ötlete. Nem csak világszintű népszerűségre tett szert, de az vállalatnak is meghozta a hírnevet, hiszen csak az iPhone-okból származó bevétel meghaladja számos cég összebevételét, többek között a Microsoftét is. A készülék megjelenése óta sok millió iPhone talált már gazdára: a 2013. szeptemberi adatok szerint akkor 420 milliónál járt az eladott készülékek száma.

A vállalat számára is fontos ez a szegmens: a Statista infografikájából (lásd alább) kiderül, hogy az Apple bevételének 53%-a jelenleg az iPhone-ból származik. A készülékeknek még egy egy nagyon fontos dolgot köszönhet a cég, méghozzá azt, hogy jelenleg a globális okostelefon-profit 50%-át az Apple üdvöske változatai termelik. A modellek pedig egyre elegánsabbak és okosabbak lesznek évről évre.

Az AppStore is egyre nyereségesebb lesz. Sokszor lehet hallani, hogy az Apple akciókat indít, például aki éppen az 50 milliárdodik appletöltő volt, jutalomban részesült. Nos, a számok magukért beszélnek. Tavaly az AppStore bevétele ugyanis meghaladta a 10 milliárd dollárt.

 

Forrás: Mashable.com

 

Vissza