Újabb képeken a Huawei Ascend Mate 2

Farkas Norman - 2014. január 2.

Előkerült egy sor élőfotó a kínai gyártó hamarosan bemutatkozó óriásmobiljáról, amit az Ascend Mate utódjaként üdvözölhetünk.

A Huawei gőzerővel dolgozik új okostelefon-tablet hibridjén, az Ascend Mate 2-n, melyről nemrég több élőfotó is napvilágot látott. A fekete elődmodellel ellentétben fehér köntösben érkező készülék várhatóan ebben a hónapban, a Las Vegas-i Consumer Electronics Show során mutatkozik majd be a nagyközönségnek.

Testvéréhez hasonlóan a Mate 2 sem a felsőkategóriában szeretne versenyezni, erről elsősorban kijelzője árulkodik, ami sem méretében, sem pedig felbontásában nem változott: egy 6,1 hüvelykes, 1280 x 720 képpont megjelenítésére alkalmas IPS kijelzőről beszélhetünk. A panel meghagyását egyébként nem feltétlenül kell negatívumként látni, hiszen több mint valószínű, hogy a Huawei egy igazán kiemelkedő ár/érték arányú modellnek szánja az új Mate-et.

 

 

Ami a jövevény további felszereltségét illeti, a fedélzetén az Android 4.2 Jelly Bean operációs rendszer Emotion UI 2.0 felülettel felturbózott kiadása teljesít szolgálatot, meghajtásáért pedig egy négymagos 1,6GHz-es processzor felel, amit 2GB RAM, 16GB tárhely, valamint 13 megapixeles, LED villanóval segített hátlapi kamera egészít ki.

 

 

[Forrás: Unwired View]

Vissza