Itt a Lumia 525 – ráncfelvarrt 520-as

Farkas Norman - 2013. november 27.

Hivatalosan bemutatkozott a Nokia legújabb Windows Phone 8 mobilja, a pénztárcabarát Lumia 525. A cserélhető, színes hátlapokkal érkező készülék lényegében nem más, mint a Lumia 520 kissé felturbózott változata.

Végre lehullt a lepel a várva várt Lumia 525 okostelefonról, mely számozásához hűen azokat a felhasználókat célozza meg, akik nem szeretnének kisebb vagyont mobilra költeni.

Az ízlés szerint cserélhető, narancssárga, fehér és citromsárga műanyag burkolattal felszerelt készülék tudását tekintve kísértetiesen hasonlít a Lumia 520-ra. Fedélzetén a Lumia Black frissítéssel megspékelt Windows Phone 8 rendszer teljesít szolgálatot, meghajtásáért pedig egy kétmagos 1GHz-es Snpadragon S4 processzor felel, amit 8GB tárhely, HSPA, WiFi, GPS és Bluetooth (4.0) modul, 5 megapixeles, villanó nélküli hátlapi kamera, valamint 1430mAh kapacitású akkumulátor egészít ki. A telefon előlapján egy 4 hüvelykes, 800 x 480 képpont megjelenítésére alkalmas érintőkijelző terül el.

 

 

 

A 250 dolláros árcédulával kezdő újdonság legfontosabb előnye a fent említett elődmodellel szemben, hogy 512MB helyett 1GB RAM-mal rendelkezik, így gördülékenyebb, gyorsabb működéssel és az ütősebb játékok akadásmentes futtatásával kecsegtet.

Egyelőre sajnos nem tudni, hogy pontosan mikor és mely régiókban lesz elérhető a telefon.

 

 

További infót a Nokia weboldalán (angol) találsz a készülékről.

 

 

 

Vissza