Fotón az Xperia Z1s

Czipperer Dia - 2013. november 14.

Bár arról még nem tudni, pontosan mikor mutatkozik be az Xperia Z1f nemzetközi változata, a Z1s, azonban kiszivárgott róla egy kép, amelyen megcsodálhatjuk.

Szeptemberben az IFA-n mutatkozott be, majd októberben debütált Japánban a vállalat zászlóshajója, az Xperia Z1, ám nem sokkal utána megjelent a kompakt változat is Xperia Z1f néven, majd felröppentek a hírek  a modell nemzetközi kiadásáról is, amelyről akkor az a hír járta, hogy november 12-én mutatkozik be.

Az Xperia Z1s modellről van szó, ám a várva várt bemutatkozás elmaradt, olyannyira, hogy még most sem tudni biztosan, mikor ismerheti meg a nagyközönség. Azonban egy fotó napvilágot látott a készülékről, amely méreteit tekintve jóval kisebb a Z1-nél. A készülék dizájnja semmi újdonságot nem hoz magával, lényegében egy lekicsinyített Xperia Z ugrik be első ránézésre.

A specifikációkat elnézve – és összehasonlítva az Xperia Z1f-fel – valóban ez lehet a nemzetközi változat. A korábbiakat kiegészítve a készülék 16 GB tárhellyel rendelkezik, fedélzetén pedig Android 4.3 Jelly Bean teljesít majd szolgálatot.

 

Forrás: Übergizmo.com

Vissza