A Retina iPad Mini leszerepelt a bontási mestereknél

Czipperer Dia - 2013. november 13.

A szakemberekből álló iFixit csapata a legújabb Apple táblagépet, a Retina iPad Minit is szétszerelte. A tablet nem éppen a javíthatóság bajnoka: a 10-ból mindössze 2 pontot sikerült összeszednie.

Az iFixit szétszerelte a legújabb iPad Mini modellt, hogy kiderüljön, hogyan vizsgázik javíthatóság szempontjából. A csapat szerint a készülék számos ponton ragasztva van, ami bonyolítja a legtöbb javítást. Ez az értékelésen is látszik, ugyanis a készülék csupán két pontot kapott.

Az iFixit tesztjében olvashatjuk, hogy már előítéletekkel állnak a modellhez, hiszen az iPad modellekre általános jellemző, hogy kevésbé javítható. A nagytestvér, az iPad Air is már járt náluk, amelynek szintén csupán két pontot sikerült összeszednie.

Már a kijelző felső burkolatának eltávolításánál is szembesültek a sok ragasztóval, amivel rögzítették. Ahogy ők fogalmaznak: „nevetséges” mennyiségben alkalmazták ezt a megoldást. Ez a javíthatóság szempontjából pedig különösen rossz pont.

Ezután következett a Retina kijelző, amely 0,3 milliméterrel toldja meg a készülék vastagságát a tavalyi minihez viszonyítva. Összehasonlításképpen kiemelik a Kindle Fire HDX 8.9 hüvelykes modellt, amely mindössze 7,8 mm vastag, és nagyon könnyen szétszedhető: a javíthatósági teszten 7 pontot kapott.

Az akkumulátorhoz érve kiderül, ez toldja meg a készülék vastagságát, hiszen az előző modellhez képest (16 W/h) itt 24 W/h-s akkumulátor található benne. Ám ez az extra löket nem növeli az aksi élettartamát (szintén 10 óra), hanem az új kijelző szívja jobban az energiát, ahhoz kell a nagyobb teljesítmény. Ahogy a képen is látszik, itt is jókora adag ragasztóval oldották meg a rögzítést.

 

Ha meg akarod nézni, hogyan kapta szét a csapat teljesen a készüléket, nézd meg az iFixit oldalán!

 

Forrás: iFixit.com

Vissza