Ki gyártja a következő Nexus tabletet?

Farkas Norman - 2013. október 23.

A friss infók szerint az LG, a HTC és az ASUS is szívesen elvállalná a következő Nexus táblagép gyártását. A három vállalat jelenleg verseng egymással a Google kegyeiért, aki csak decemberben dönti el, kit bíz meg az újabb referenciamodell megépítésével.

A tajvani Commercial Times értesülései szerint a Google csak decemberben foga eldönteni, melyik vállalatot bízza meg a következő Nexus tablet gyártásával, de máris hárman pályáznak a feladatra: az LG, a HTC és az ASUS.

Jelenleg egyébként szinte semmit nem lehet tudni a következő Nexus táblagépről. Még az is rejtély, hogy tízcolos masina lesz, vagy egy másik méretkategóriát fog képviselni – bár valószínű, hogy nem a hétcolos mezőnyben indul, hiszen a második generációs Nexus 7 viszonylag friss kütyü, s korai lenne előrukkolni az utódjával.

Ugyan a HTC, az ASUS és az LG is tagadta, hogy tervei között szerepel az új Nexus tablet sorozatgyártása, a korábbi pletykák szerint nagy esély van arra, hogy a három vállalat egyike rakja majd össze a Google színeiben megjelenő eszközt. A HTC-ről nemrég derült ki, hogy nyitni szeretne a táblagépek és a hordható készülékek piaca felé, sőt az első Amazon mobilok gyártására is vállalkozott. Ugyanakkor az LG és az ASUS szoros együttműködésben áll a keresőóriással: míg előbbi cég műhelyében a Nexus 4 és Nexus 5 modellek készülnek, addig utóbbi a Nexus 7 szállítmányokról gondoskodik.

 

Nexus 7

 

 

 

[Forrás: Unwired View]

Vissza