Tizen OS – Hódítás helyett korai halál?

Farkas Norman, 2013. július 9. 13:58

Először az első Tizen rendszerű készülék csúszásáról érkeztek hírek, ám a legfrissebb infók szerint a Samsung abbahagyta az egész projektet, tehát már piacra lépése előtt keresztet vethetünk a platformra.

A megbízható infóiról híres orosz blogger, Eldar Murtazin azt fogalmazta meg Twitter bejegyzésében, hogy a korábbi hírekkel ellentétben a Tizen OS alapú mobilok kapcsán nem csupán csúszásról beszélhetünk, hanem jó esély van arra, hogy soha nem jelennek meg a piacon.

Bár nem sok jel utal a fenti helyzetre, – például kiadásra került a Tizen 2.2 Beta SDK és javában folyik a Tizen App fejlesztői program – a Samsungnak állítólag két hónapon belül be kellett volna mutatnia a Tizen első képviselőit, az i8800 és i8805 Redwood modelleket, ám erre képtelen, s leállította az Intellel közösen előre vitt projektet.

Eldar szerint ismét közös erővel egy új, Android-alapú rendszer fejlesztését tervezheti az Intel és a Samsung, melyben felhasználhatják a Tizennel való munka során életre hívott elemeket.

Kíváncsian várjuk a fejleményeket, hiszen kissé nehéz elhinni, hogy a dél-koreai óriás a Bada után a Tizent is kidobja a kukába, s ezután nem rest rögtön egy újabb mobil rendszer fejlesztésébe kezdeni.

 


 

 [Forrás: Übergizmo]