Nokia „EOS” – hátulról is

Farkas Norman, 2013. július 5. 14:55

Végre megjelent egy sajtófotó a Nokia hamarosan érkező multimédiás szörnyetegének hátoldaláról is. A készülék nevét illetően is új hír érkezett, állítólag a PureView 808 nyomán Lumia 909 névre hallgat majd.

Már csak néhány napot kell várni, és hivatalosan lehullik a lepel a Nokia 41 megapixeles PureView kamerával felvértezett mobiljáról, melyet „EOS” néven ismernek a szaksajtó követői.

A készülék nevét illetően már találkozhattunk néhány gondolattal, korábban a Lumia 1020 és Nokia Zoom merült fel, aztán hír érkezett az AT&T szolgáltatónak szánt verzióról, mely állítólag Lumia 1000-ként kerül fel az üzletek polcaira. A legfrissebb infók szerint azonban a 808 PureView nyomán, – mely az újdonság Symbian rendszerű elődje – Lumia 909 néven jelenik meg veszteségmentes zoommal és kiemelkedő minőségű éjszakai fotókkal kecsegető kütyü.

 

A Windows Phone 8 rendszer köré épülő, speciális kameraszoftverrel (Nokia Pro Cam) ellátott okostelefon nem mindennapi kameráját LED és xenon villanók segítik gyenge fényviszonyok között, töltése pedig kényelmesen, vezeték nélkül is megoldható lesz a külön tartozékként beszerezhető, Qi szabványnak megfelelő hátlapok révén.

Az @evleaks jóvoltából már nem csak szemből, hanem hátulról is megcsodálhatjuk a jövevényt egy sajtófotón, íme:

 

 

 

[Forrás: Unwired View]