GEAK Ring – amikor a biztonság nem megy a kényelem rovására

Czipperer Dia, 2013. június 19. 17:08

Egyesek szerint az NFC „halott”ügy, de a GEAK be akarja bizonyítani, hogy tévednek, méghozzá egy NFC-képes, hordozható eszközzel teszi mindezt.

Hogy mi ez az eszköz? Nem más, mint egy gyűrű, amely segítségével feloldhatjuk telefonunkat anélkül, hogy beírnánk a jelszót. És addig „ébren” marad, amíg a gyűrűt viselő kezünkben tartjuk a készülékett. Ez biztonságos is, hiszen védhetjük adatainkat akár egy bonyolultabb jelszóval, ugyanakkor kényelmes is, hiszen nem kell bíbelődni a feloldással, elég a gyűrűt viselő kézben tartani. Bár azért biztonság ide vagy oda, az NFC technológia sem nyújt 100%-os védelmet, hiszen az adatok klónozhatók.

Másik tulajdonsága, hogy a gyűrűn tárolt adatokat más NFC-képes eszközökkel is megoszthatunk. Kompatibilis a GEAK Eye és a GEAK Mars négymagos telefonokkal, amelyeket szintén a mai napon mutattak be, és az is kiderült, hogy a jövőben más készülékeket is támogat majd, mint például Samsung, Xiaomi és Oppo gyártmányokat. Ehhez még nem készült a szükséges szoftver, így még nem tudni, pontosan mikor lesz szélesebb körben is használható.

Egyelőre még csak a kínai felhasználók rendelhetik elő a gyűrűt 30 dolláros áron (kb. 7000 forint), de reméljük nem Kína marad az egyetlen célpiac a távoli jövőben.

 

 

Forrás: Engadget.com