4,7 hüvelykes lehet az Amazon első okostelefonja

Czipperer Dia, 2013. március 28. 14:50

Egyes források szerint már a második negyedévben érkezhet a piacra az Amazon első okostelefonja. A korábbi 4,3 hüvelykes kijelzővel ellentétben most 4,7-esről szólnak a hírek.

Keringenek a pletykák az Amazon első okostelefonja körül, amelynek érkezését a második negyedévre jósolják, és várhatóan nagyobb kijelzővel érkezik a piacra. Ennek igazán prózai okai vannak: egyre nagyobb kereslet mutatkozik a nagyobb méretű képernyők iránt.

Az Amazon nem erősítette meg ezeket a híreszteléseket, bár a táblagépek után gyaníthatóan az okostelefonok következnek a sorban. Úgy tűnik azonban, az első Amazon telefonra még várnunk kell, ugyanis akármennyire is „szeretnék” nyáron piacra dobni, a Foxconn International Holdings – a cég gyártópartnere – szerint a gyártási folyamat nem volt olyan sima, mint várták.
 
A DigiTimes iparági források véleményére alapozva tette közzé ezeket az információkat, biztosat azonban még nem lehet tudni, csak sejtések vannak. Többek között az is, hogy az első Amazon telefon valószínűleg módosított Android operációs rendszerrel fut majd. A többit majd meglátjuk.