A Microsoft ígérete: frissíthető lesz a WP8

Czipperer Dia, 2013. március 4. 14:44

A Windows Phone felhasználók örömére a Microsoft ígéretet tett arra, hogy frissíthető lesz a Windows Phone 8-as operációs rendszer, ami nagy előrelépésnek tekinthető, ugyanis a 7-es széria verziói nem frissíthetők. 

Sokan rendelkeznek Windows Phone készülékekkel, azon belül is főként a WP7 valamelyik verziójával, azonban ezek már-már elavultnak számítanak a WP8-hoz képest. De nem lehet mit tenni, ugyanis ezek nem frissíthetők.

A Microsoft érdekes húzása volt, hogy bár valószínűleg tisztában volt azzal, hogy a rendszer nem frissíthető, mégsem jelezte azt időben a felhasználóknak. Így fordulhatott elő az, hogy egyre többen vásároltak WP7 készülékeket, amelyek néhány hónap múlva már elavultnak számítottak.

A cég most ígéretet tett arra, hogy a WP8 frissíthető lesz, amellyel arra akarják ösztönözni az embereket, hogy vegyenek Windows Phone telefonokat, és nem kell megrekedniük ezen a szinten, ugyanis ha előrukkolnak egy új frissítéssel, minden további nélkül naprakésszé tehetik telefonjukat.

A tervekről a Microsoft marketingmenedzsere, Greg Sullivan beszélt, aki eléggé homályosan fogalmazott, így lehetséges, hogy a dolgok még változni fognak ez ügyben.

Forrás: Unwiredview.com