Újra itt a V4 Future Sports Festival

Kütyü Magazin, 2019. augusztus 20. 19:41

Immáron második alkalommal rendezik meg a V4 Future Sports Festivalt, a régió kiemelkedően magas, több mint 110 millió forint összdíjazású e-sport rendezvényét. 

Szeptember 21. és 22. között ismét az e-sportoké lesz a főszerep, hiszen újra Budapest ad otthont a V4 országok (Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Csehország) világszínvonalú, nemzetközi e-sporteseményének. Az Egymillióan a magyar esportért Egyesület (Esportmilla) szervezésében megvalósuló tornán az idei évben 350 000 eurot, átszámítva több mint 110 millió forintot osztanak ki a legjobbak között.

Már idehaza is több százezresre tehető az aktív játékosok száma, a hazai gamer-társadalom pedig az utóbbi időben elkezdte kitermelni a mostani versenyen is fellépő profikat, akik világszerte a fizikai sportokkal hasonló eseményeken, nagyszámú szurkolósereg előtt, illetve online mérik össze erejüket. Az esemény  célja, hogy idén is minél többen betekintést nyerjenek az e-sportok világába, hiszen már tavaly is közel 16 ezren követték figyelemmel a helyszínről a mérkőzéseket.

A selejtezőkből bejutott csapatok és versenyzők ezúttal olyan játékokban mérik össze tudásukat, mint a Counter- Strike: Global Offensive, vagy az elmúlt év legnépszerűbb Battle Royale játéka, a közel 140 millió felhasználóval rendelkező Fortnite. A CS:GO selejtezőkre az ESL oldalán már jelentkezhetnek a csapatok, míg a Fortnite verseny selejtezőire a nevezés augusztus 15-től indul. 

Újdonság, hogy az idei évben a szervezők a profi játékosok mellett a helyszínen nevező amatőr versenyzőket is kiemelt díjazásban részesítik, akik számos népszerű sportszimulátorral (Tekken7, FIFA, NBA, valamint autóverseny játékok) küzdhetnek a 20 000 euro összdíjazású versenyeken. 

A mérkőzések mellett V4 Future Sports Conference szakmai konferencia, valamint a gaming ipari újdonságainak és szolgáltatásainak bemutatóhelyéül szolgáló Gaming Aréna aktivitásai színesítik a programot. A látogatók személyesen ismerkedhetnek meg a legkorszerűbb e-sport megoldásokkal, legfrissebb hardver- és szoftverújdonságokkal, találkozhatnak a régió legjobb egyéni játékosaival és sztárcsapataival, valamint lehetőségük lesz kipróbálni a legújabb játékokat és technológiai megoldásokat. A rendezvényre való belépés ingyenes.