A 25 év alattiakra is gondolt a Vodafone

Czipperer Dia, 2016. szeptember 7. 10:59

Szeptember 5-én, a ELTE Lágymányosi Campuszán mutatták be a Vodafone legújabb platformját, melyet Vodafone you névre kereszteltek. A szolgáltatás a 25 éven alattiakat célozza, méghozzá plusz 2GB internettel csábítva.

A Vodafoneúj platformja éppen a tanév kezdetekor mutatkozott be. Az indítás korántsem véletlen, hiszen a programmal kifejezetten a fiatalokat célozzák meg. A 25 éven aluliaknak ugyanis a szolgáltató plusz 2 ggiabájt ingyen internetet biztosít belföldön és külföldön egyaránt, hogy álmaikat megvalósíthassák.

Az esemény helyszínéül a Vodafone ProjektPlacc szolgált, amely szeptember 5. és október 14. között többek között szakmai beszélgetésekkel, workshopokkal és kertmozival várja az érdeklődőket az ELTE Lágymányosi Campusának Északi tömbjénél.

AS Vodafone youra pedig nem is kell már várni, hiszen mától bármely 25 alatti fiatal igénybe veheti. Válasszon bármilyen díjcsomagot a Vodafone-nál, a benne foglalt adatkereten felül automatikusan jár a 2 gigabájt. És hogy honnan jött az ötlet? A TNS Hoffmann tavaly telén végzett felmérése azt igazolta, hogy a 16 és 24 év közötti fiatalok nemcsak nyitottak, hanem tudatosak is, és bár útkereső fázisban vannak, fontos számukra a megosztás élménye, amelyhez az internet elengedhetetlen.
 


A Vodafone tájékoztatása szerint a plusz adaton felül a Vodafone You közösség tagjai ingyen beszélhetnek egymás között, továbbá minden készülékvásárlásra jogosult előfizető egyszeri 20 000 forint készülékvásárlási kedvezményben részesül. A speciális, kizárólag fiataloknak elérhető készülék promóciók folyamatosan elérhetőek lesznek a bevezető időszakot követően is.