Elkészült a Nike „Vissza a jövőbe” cipője

Czipperer Dia, 2015. október 23. 08:55

A fikcióból valóság lett, a Nike ugyanis hamarosan egy különleges cipőt dob majd piacra. A fejlesztést a Vissza a Jövőbe című film ihlette, és a lábbeli már hivatalosan el is készült.

Marty McFly neve sokaknak ismerősen csenghet a Vissza a jövőbe című filmből. A 30 éves alkotásnak tegnapelőtt volt egy ikonikus napja. Mint ahogy arról mi is beszámoltunk, McFly a filmben 2015. október 21-éig ment előre az időben.

A főszereplő önbefűzős cipőjére biztosan sokan emlékznek. Azonban hiába volt 2015. október 21-e, ilyen cipőt egyelőre még nem viselünk. De lehet, hogy már nem sokáig lesz így. A Nike bejelentése szerint a Vissza a jövőbe című film második részéből jól ismert cípő hamarosan érkezik Tinker Hatfield kreatív koncepciója nyomán.

A Nike munkatársa az Engadgetnek beszélt arról, hogy az első pár ilyen cipő már el is készült, és ezt maga Michael J. Fox kapta meg a cégtől. Az önbefűzős cipő koncepciója tehát korántsem fikció többé, ugyanis a lábbeli talp részébe valóban két olyan motort építettek, amely meghúzza a cipőfűzőt, ezáltal pedig tartja a lábat.


A különleges cipő áráról egyelőre nem közölt részleteket a vállalat, az azonban biztosra vehető, hogy csak limitált kiadásban lesz kapható. Az eredeti cipőhöz hasonlóan az első pár is aukción kelhet majd el, melynek a bevételét a The Micheal J. Fox Alapítvány Parkonson-kórral kapcsolatos kutatásainak támogatására fordíthatják.

 

This is real. This is today. Coming spring 2016. cc: @RealMikeFox @Nike pic.twitter.com/KPswXNojvA

— michaeljfox.org (@MichaelJFoxOrg) 2015. október 21.

 

 

Forrás: Engadget.com