Pepsi márkájú androidos mobil érkezik

Czipperer Dia, 2015. október 13. 13:00

Egyre többen szállnak be az okostelefon bizniszbe, és olykor akadnak meglepő belépők is. Most ismét egy furcsa szereplő került képbe, az italgyártó Pepsi személyében.

A Pepsi a Reutersnek erősítette meg a hírt, miszerint egy okostelefont dobnak majd piacra Kínában. Elsőre furcsának tűnhet ez a bejelentés, azonban a vállalat közölte, hogy ők csak a márkanevek adják a mobilokhoz és kiegészítőkhöz, a vállalat meg nem nevezett partnere tervezi majd meg az eszközöket.

A Pepsi szóvivője közölte, hogy a telefon Kínában lesz elérhető, és Android alapokon fut majd. A Pepsi P1 névre keresztelt eszköz egy pénztárcabarát Android 5.1-es modell lesz, mely 205 dolláros árcédulával kerül majd forgalomba.

A mobil feltehetően 5,5 hüvelykes, 1080 pixel felbontású kijelzőt kap, valamint egy 1,7 GHz-es processzor hajtja majd. A mobil beépített tárhelye 32, memóriája pedig 3 gigabájtos lesz, üzemidejéről pedig egy 3000 mAh-es akkumulátor gondoskodhat.
 


A mobilról már egy kép is kiszivárgott a Weibón, melyből az is kiderül, hogy egy 13/5 megapixeles kamerakombóval, és egy, a készülék hátoldalába épített ujjlenyomat-olvasó szenzorral felszerelve érkezhet.

A Mobipicker technológiai portál szerint, ha minden igaz, a készülék október 20-án mutatkozik be hivatalosan.

 

Forrás: Mashable.com