Szarvashiba a Galaxy Note 5-ben [Videó]

Czipperer Dia, 2015. augusztus 26. 10:30

Könnyen hazavágható a Samsung új csúcsphabletjének S-Penje. Ha nem jól helyezi be az illető, előfordulhat, hogy többé ki sem tudja venni a helyéről.

A Samsung Galaxy Note 5 a közelmúltban mutatkozott be a nagyközönségnek. A phablet a széria többi modelljéhez hasonlóan megkapta az S-Pen kiegészítőt, melynek továbbfejlesztett változata könnyen fejtörést okozhat a felhasználóknak.

A stílustoll ugyanis most már nem csak egyféle módon helyezhető be a tartónyílásba, hanem akár fordítva is. Viszont, ha az adott felhasználó nem az eredeti, útmutatóban található módon helyezi a készülékbe a tollat, előfordul, hogy beragad.

Több Note 5 tulajdonos is jelezte ez irányú panaszát, valamint az Ars Technica és az Android Police munkatársai is tesztelték ezt a hibát. Mindebben, mint kiderült, nemcsak az a rossz, hogy beragad a toll, hanem, ha esetleg mégis sikerül kipecázni, akkor sem mindig fényes a helyzet.

Akadt olyan felhasználó is, aki ezzel megsértette a bemenetet, és a telefonja ettől fogva úgy érzékelte, eltávolították az S-Pent, hiába helyezte mégis vissza. Ha pedig nincs benn a toll a helyén, a telefon automatikusan egy egyedi menüsort hoz elő a toll használatához.

 




A Samsung reagált a problémára. Mint elmondták, a felhasználóknak azt ajánlják, hogy kövessék a kézikönyvben található utasításokat, és akkor biztosan nem tapasztalnak ilyen váratlan hibát.

 

Forrás: Mashable.com