Bemutatkozott a modulokból álló Fairphone 2

Czipperer Dia, 2015. június 17. 14:25

Egy újabb moduláris dizájnnal megáldott telefon érkezett a piacra a Fairphone 2 személyében. Az Android alapú mobil különálló komponensekből tevődik össze. 

A holland Fairphone bejelentette legújabb mobilját. A készülék – mely Fairphone 2 névre hallgat – különlegessége a moduláris kialakítás. Ez azt jelenti, hogy a telefon szinte minden része cserélhető kezdve az akkumulátortól, a kamerán és a mikrofonon keresztül egészen a processzorig.


Ez úgy hangzik, mintha a Project Aráról beszélnénk, pedig korántsem, ugyanis a telefon kívülről egy hagyományos okostelefonra emlékeztet összefüggő hátlapjával. Ám, amikor ezt leválasztjuk a törzsről, merőben más kép tárul elénk (lásd a képen).

A telefon fedélzetén a legújabb Android verzió, az 5.1-es Lollipop teljesít szolgálatot, azonban a vállalat tervei közt szerepel, hogy a legtöbb szoftvert nyílt forráskódúvá tegye annak érdekében, hogy az egyedi alkatrészek fejlesztését megkönnyítse.

A mobil egyéb felszereltségét illetően egy átlagos okostelefonnal van dolgunk. Az 5 hüvelykes (1080p) megjelenítő 0,7 milliméter vastag, és Gorilla Glass 3 védelemmel látták el. A meghajtásáról egy Snapdragon 801-es processzor gondoskodik. A Dual-SIM-es mobil továbbá 4G LTE adatkapcsolatra képes. 2 gigabájt memóriát kapott, a tárhely pedig microSD kártyával bővíthető. A telefon főkamerája 8 megapixeles. Jó hír persze, hogy a modularitás révén a Fairphone 2 könnyedén frissíthető újabb hardverekre.


A telefon idén ősszel érkezik Európába 525 eurós árcédulával. Az előrendelési időszak azonban már nyáron megkezdődik, így a hivatalos oldalon bárki megrendelheti a mobilt

 

 

 

Forrás: GSMArena.com