Több tucat további készüléken lesz elérhető a Windows 10 mobil kiadásának előzetese

Farkas Norman, 2015. március 30. 14:50

A Microsoft bejelentette, hogy a Windows 10 okostelefonokra szánt kiadásának következő technikai előzetesét sokkal több készülékkel lehet majd kipróbálni, mint az előző verziót.

A redmoni szoftveróriás nagyon ügyesen megoldotta, hogy új platformját, a Windows 10-et még hivatalos megjelenése előtt megismerhessék a kíváncsi, újdonságokra nyitott felhasználók. A rendszer telefonokra szánt változatának technikai előzetese néhány hete jelent meg néhány kiválasztott modellre, most pedig bejelentette a Microsoft, hogy a hamarosan érkező következő verziót már több tucat készülékre fel lehet majd telepíteni.

A vállalat hivatalos blogján kifejtették, hogy az előző kiadás támogatottsága azért korlátozódott csupán néhány készüléktípusra, mert biztosnak kellett lenniük abban, hogy elég nagy partíció áll a rendszer rendelkezésére. A problémát azóta sikerült áthidalni a „partition stitching” (szó szerinti fordításban partíció varrás) funkcióval, ami lehetővé teszi a rendszer számára fenntartott partíció dinamikus újraméretezését, így a legtöbb Windows Phone mobil alkalmassá tehető a következő Windows 10 for Phones Technical Preview futtatására.

 

 

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikor jelenik meg az új Windows 10 előzetes a telefonokra, a Microsoft blogján viszont máris megtalálható egy egyelőre nem végleges lista a támogatott modellekről. A rendszer tesztelése, fejlesztése természetesen most is javában zajlik, s ha fény derül egy készülék specifikus hibára, az adott telefon lekerülhet a listáról.

A Windows 10 végleges kiadása várhatóan a nyár folyamán kezdi meg hódítását a PC-k, a táblagépek és az okostelefonok frontján is.

 

 

[Forrás: GSM Arena]