Mozgáskorlátozottak számára készített szemmel vezérelhető egeret a Samsung

Czipperer Dia, 2014. november 25. 15:36

Kifejezetten mozgásukban korlátozottaknak fejlesztette ki a Samsung legújabb megoldását, az EyeCan+-t, amely valójában egy egér, ám vezérléséhez csupán szemmozgásra van szükség.

A dél-koreai technológiai vállalat, a Samsung bemutatta következő generációs szemmozgással vezérelhető egerét, az EyeCan+-ot. Az eszközt közvetlenül a monitor alá kell helyezni – 60-70 centiméter távolságra a szemtől –, és így követi az illető szemének mozgását. Úgy néz ki, mint egy doboz, és vezeték nélküli kialakítása révén könnyen hordozható, hiszen a felhasználó szemmozgásának kalibrálása után – melyet az első használatkor kell csak végrehajtani – már csak csatlakoztatni kell az adott megjelenítőhöz.

A vállalat a megoldást a mozgásukban korlátozott emberek számára fejlesztette ki, melynek révén nincs szükség a kéz mozdulataira ahhoz, hogy a számítógépen navigáljon az illető. Segítségével a mozgáskorlátozott emberek – akik nem tudják használni a kezüket – is könnyen szerkeszthetnek dokumentumokat vagy böngészhetnek az interneten, mint egy hagyományos egérrel tennék.

A 2012-es modellhez képest jelentős fejlődést mutat az új eszköz, melyhez nagyban hozzájárult Hyung-Jin Shin, aki mozgáskorlátozott egyetemi hallgató. Az ő közreműködésével tesztelték 17 hónapon keresztül az EyeCant, továbbá segített finomítani a felhasználói felületet a könnyebb használat érdekében.
 


Az EyeCan+ a szem mozgását és a kacsintásokat érzékeli. Összesen 18 különféle alap parancsot tartalmaz, mint például a másolás, beillesztés, mindent kijelöl, görgetés vagy zoomolás. Olyan egyéni parancsokat is meg lehet adni adott billentyűkombinációk alapján, mint a program bezárása (Alt+F4) vagy a nyomtatás (Ctrl+P).

A fejlesztés önkéntes alapú volt, így maga az eszköz sem kerül kereskedelmi forgalomba. A vállalat elmondása szerint korlátozott mennyiségben adományozzák majd különféle szervezeteknek. Ám az EyeCan+ technológiája és dizájnja nyílt forráskódú lesz, így hozzáférhetővé teszik a vállalatok számára is, akik kereskedelmi forgalomba hozhatják az eszközt.

 

Forrás: Samsung