Közel 17 millió LG telefon talált gazdára a harmadik negyedévben

Czipperer Dia, 2014. október 29. 13:10

Néhány évvel ezelőtt az LG még a kevésbé ismert okostelefon gyártók közé tartozott. Mostanra azonban igencsak előkelő helyen szerepel, és az eladási mutatói is kecsegtetőek.

A dél-koreai technológiai vállalat, az LG a harmadik negyedévben 16,8 millió okostelefont értékesített. Ez volt az elmúlt öt évet tekintve a vállalat legjobb negyedéve. A profitot pedig sikerült megduplázniuk, amely jelenleg 440 millió dollárra rúg.

Az LG 39%-os éves növekedéssel számolhat, valamint 16%-kal jobb mutatókkal büszkélkedhet, mnit az előző negyedévben, amelyhez mind a belépő-, középkategóriás, mind pedig a csúcsmodellek hozzájárulnak. Az újonnan bemutatott LG G3 sikere szintén megdobta a mutatókat.

Jövőre pedig már az utód is színre léphet, de nem tudni, az új zászlóshajó milyen irányba mozdítja majd el a mutatókat. Elképzelhető, hogy nem lesz pozitív fogadtatása a már így is telített piacon, ahogy például az Amazon is belebukott a Fire Phone-ba.

 

Forrás: Übergizmo.com