A Windows Phone eszközök közel 40%-án 8.1-es rendszer fut

Czipperer Dia, 2014. szeptember 30. 10:05

Az AdDuplex adatai alapján a Windows Phone alapú mobilok majdnem felén, majdnem 40%án a legfrissebb Windows Phone 8.1 rendszer fut világszerte. Az eszközök többsége pedig Nokia Microsoft gyártmány.

A Microsoft fokozatosan, a korábbi modellekre is elérhetővé teszi Windows Phone 8.1-es rendszerét, ráadásul augusztusban már az első frissítés is megérkezett. Ezáltal egyre több eszközön fut már az új operációs rendszer.

Az AdDuplex az Egyesült Államokban és 5 európai országban (Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország és az Egyesült Királyság) is vizsgálta a Windows Phone 8.1 rendszer megoszlását. Az arányok a két kontinensen némileg eltérő képet mutatnak.
 


Az ábrán külön látható az USA-beli, valamint a világszintű megoszlás. Alább pedig az inidai, valamint az EU5 országok megoszlása látszik.
 


Mindegyiken jól megfigyelhető a Lumia 630-as és 635-ös mobilok keresettsége, amelyek nemrég mutatkoztak be, mégis a lista elején állnak. Együttvéve például az európai piacon a második helyen állnak a listán.

A gyártókat tekintve pedig a Nokia, vagyis a Microsoft húz el messze a többiek mellett. A Windows Phone alapú készülékek 95,14%-át ők gyártják. 3,11%-kal második a HTC, 1,08%-kal pedig a Samsung követi a sorban.
 


Az operációs rendszer verziókat vizsgálva egyre inkább kiszorul a tortából a Windows Phone 7, míg a 8.0-ás és a 8.1-es verzió fej-fej mellett haladnak – bár még a régebbi verzió javára. Jelenleg világszinten a készülékek 45,7%-án fut WP8-as rendszer, a 8.1 elterjedtsége pedig 39,1%-ra rúg, vagyis majdnem 40%-nál jár világszerte.

 

Forrás: Neowin.net