Nikon 24/7 fotópályázat idén is

Kütyü Magazin, 2014. szeptember 29. 14:30

A Nikon Értékesítési Magyarország Kft. harmadszorra indította el nagysikerű hazai fotópályázatát a Nikon 24/7-et. 

A verseny ezúttal is a márka Facebook oldalain zajlik egy alkalmazáson keresztül, ahol a verseny 3 hete alatt a pályázók letölthetik a feladatul kapott témákat, és feltölthetik a nevezendő fotókat. A korábbi évekhez képest annyi változás történt, hogy idén a pályázók eldönthetik, hogy profi vagy amatőr kategóriában indulnak el. A profi kategória fődíja egy AF-S VR Micro-Nikkor 105mm f/2.8G IF-ED objektív, az amatőr kategória fődíja pedig egy Nikon COOLPIX P340-es fényképezőgép, amit a Nikon Kft. szakmai zsűrije ítél oda. 

A verseny lényege idén sem változott: a jelentkezőknek 3 hét alatt összesen 3 lehetőségük van arra, hogy teljesítsék a heti feladatokat, azaz fotókat töltsenek fel a 7 megadott témában. A pályázók minden hétfőn 10 órakor ismerkedhetnek meg a heti kihívással, a versenybe bármikor be lehet kapcsolódni, a fotók feltöltési határideje azonban nem változik, vagyis aki később csatlakozik, kevesebb idővel számolhat. Aki legalább egyszer időre teljesítette a feladatokat, azaz 168 órán belül feltöltötte 7 téma 7 fotóját, már esélyes a főnyereményre. A megmérettetésre kizárólag friss, tehát a verseny ideje alatt készült nagyfelbontású fotókat várnak. A pályázaton csak fényképezőgéppel készített alkotásokkal lehet részt venni.

 

 

Arra vonatkozóan nincs megkötés, hogy ki milyen kategóriában indulhat, de a DSLR fényképezőgéppel fotózóknak célszerű a profi, míg a kompakt vagy cserélhető objektíves gépekkel pedig az amatőr kategóriában versenyezni. A két kategória eltérő nehézségű feladatokkal és más-más nyereménnyel várja a nevezőket.

A profi kategória fődíja egy AF-S VR Micro-Nikkor 105mm f/2.8G IF-ED objektív, amit a Nikon Kft. szakmai zsűrije ítél oda. Tagjai: Baricz Katalin fotográfus, érdemes művész és Imre Tamás fotóművész.

Az amatőr kategória fődíja egy Nikon COOLPIX P340-es fényképezőgép, amit a Nikon Kft. szakmai zsűrije ítél oda. Tagjai: Mészáros Zsuzsanna a Nikon 24/7 fotópályázat kétszeres győztese és Kálló Péter fotográfus.

A díjátadó, amelyen nemcsak a főnyeremény kerül átadásra, de a zsűri különdíjait is kiosztják majd, november 5-én kerül megrendezésre.

 

 

A játékidőszakok pontos időpontjai:

1. játékidőszak: 2014.09.29. 10:00 órától 2014.10.06.  9:59 óráig

2. játékidőszak: 2014.10.06. 10:00 órától 2014.10.13.  9:59 óráig

3. játékidőszak: 2014.10.13. 10:00 órától 2014.10.20.  9:59 óráig

Zsűrizés és értékelés: 2014.10.06-tól 2014.10.26-ig

Eredményhirdetés és nyeremények átvétele: 2014.11.05.

 

Bővebb információ és nevezés a Nikon hivatalos Facebook alkalmazásában.