Bénulásban szenvedők kommunikációját segíti a magyar okosszemüveg

MTI Sajtóadatbank, 2014. augusztus 19. 12:30

Az ELTE kutatócsoportjának fejlesztése, egy bénulásban szenvedők kommunikációját segítő okosszemüveg lett az idei év legjobb kommunikációs alkalmazása.

Az ELTE Neurális Információfeldolgozási Csoport robotot, beszélőtáblát és okosszemüveget összekapcsoló innovatív fejlesztését, az AAC Relepresence nevű alkotást választotta a legjobb kommunikációs alkalmazásnak az Association des Paralysés de France.

A közzétett, Lőrincz Andrással, a programozáselméleti és szoftvertechnológiai tanszék tudományos főmunkatársával és egyben a kutatócsoport vezetőjével készített interjúból kiderül: a találmány elsősorban a halmozottan fogyatékos emberek, az autisták, valamint az idős és mozgásképtelen betegek életét teheti könnyebbé.

A szakember elmondta: korábban is volt hasonló fejlesztésük, azonban a rendszer kevésbé volt felhasználóbarát, mivel eszközökre – fejpántra és laptopra –, illetve internetkapcsolatra is szükség volt. Az okostelefonok megjelenésével azonban megoldhatóvá váltak ezek a problémák. A mobil egy kis lapon van, amely kerekeken mozog – ez az úgynevezett wheelphone. A beteg pedig a feje mozgatásával tudja vezérelni az okostelefon-tartó mozgását és elfordulását a szemüvegben lévő érzékelők és egy új számítógépes program segítségével. Egy kamera és egy mikrofon beiktatásával telefonon kommunikálni is tud például az orvosával vagy éppen a családtagjaival.
 


„A beszélőtáblára nagy szükség van, hiszen a beszédképtelen emberek gyakran képek segítségével tudnak kommunikálni. A képeket és az ezekből összeálló mondatszekvenciákat felhőben tárolták, így gyors és egyszerű lett a kiválasztás” – magyarázta Lőrincz András az interjú során.

A kutatócsoportot Németh András, Sárkány András, Verő Anita és Vörös Gyula és Lőrincz András alkotják, munkájukat alap- és mesterszakos informatikusok és a gyakorlatból érkező profi fejlesztők is segítik.

 

 

 


Forrás: MTI / MNO; MTI Fotó: Balaton József