Hongkongban készül a világ legpontosabb arcfelismerő rendszere

Czipperer Dia, 2014. augusztus 14. 11:25

Hongkongi tudósok olyan arcfelismerő rendszert fejlesztettek ki, amely az emberi szemnél is pontosabb. Ezáltal ez a világ legpontosabb ilyen megoldása jelenleg.

DeepID névre hallgat a Hongkongi Kínai Egyetem kutatói által kifejlesztett megoldás. Az általuk fejlesztett megoldás jelenleg a világ legpontosabbjaként számon tartott arcfelismerő rendszer, ugyanis még az emberi szemnél is pontosabb. A tesztelés során több mint tizenháromezer fényképet tartalmazó adatbázist értékeltek, ez után jutottak erre az eredményre. 

Kihívások is akadtak a projekt során. Az egyik legnagyobb az volt, hogy képes legyen felismerni a hasonló arcvonásokkal rendlkező emberek közti legapróbb különbségeket, és ezeket képes legyen elkülöníteni. Vang Hsziao-kang, a CUHK kutatócsapatának egyik tagja a másik nagyobb nehézségről is beszélt a Hong Kong China hírügynökségnek. Ez az ember több képen, más kifejezésének való megjelenítésének csoportosításában mutatkozott meg. 

A fejlesztés célja nem csupán az volt, hogy a szemnél pontosabb rendszert fejlesszenek, gyakorlati okai is voltak a munkának. A jövőben ugyanis, kihasználva a technológia pontosságát, az igazságszolgáltatásban, biztonsági kameráknál, tömegek értékelésénél, és bűnüldöző szervek munkáinak segítésében használják majd fel. 

Ám nem csupán a hivatalos szervek és intézmények élvezhetnék a megoldás nyújtotta előnyöket, hanem magánszemélyek is. További tervek között szerepel ugyanis az, hogy mobil operációs rendszerekre is elérhetővé tegyék, méghozzá erre tervezett alkalmazás formájában.

 

 

Forrás: MTI; Kép: nanocomputer.com